Alpár Ágnes: A cabaret - A fővárosi kabarék műsora, 1901-1944 (MSZI, Budapest, 1978)
Bevezetés
DUNAPARTI SZÍNPAD (Mária Valéria - ma Apáczai Csere János - //. 4.) A század elején, a Dunaparton, az egykori báró Lévay palota helyén épült a modern, előkelő Bristol Szálloda, páratlan kilátással a Dunára, a királyi várpalotára és a budai hegyekre. Mintaszerű étterem és kávéház működött benne. 1939-ben ennek a szállónak az éttermét építették át 350 személyes színházzá, s itt nyílt meg 1939. november 3-án a Dunaparti Színpad. A színház, illetve kabaré igazgatója Köpeczi-Boócz Lajos, irodalmi szalonnak nevezte. Irodalmi vezetője Török Sándor neves író volt, aki azonban már december elején megvált a színháztól. A Dunaparti Színpad ezután már nem sokáig működött, 1940 januárjában bezárta kapuit. A kabaré mindössze két műsort mutatott be. A műsorszámokban a következők léptek fel: Pálóczy László, Baló Elemér, Mindszenthy Magda, Szabó Klári, Szabó Ferenc, Berky József, Ihász Lajos, Gyöngyössy Erzsi, Gombaszögi Ella, Dán Hédy, Szombati Anna, Antal IIa, Peti Sándor, Szombathelyi Blanka, Zordon Gyula. Zenei vezető: Eisemann Mihály volt. „Valahányszor egy ilyen kis-színház terve fölmerül - vagy meg is valósul - az elgondolások mindig így oszlanak meg: csináljunk valami habkönnyen sziporkázót, sokszínűt, kedveset, valami franciásat! Vagy: csináljunk valami vaskosabban kedélyeset, szélesebb nevetésűt, szókimondóbban kacagtatót, bécsit, németeset! És végül: csináljunk valami furcsán súlyosat, nehezet, távolit, ködösét, északit, oroszosat! Kékmadár . . . kékmadár, ez kísért mindég az igézetekben. Mindegyik törekvés szép lehet, s közülük nem egy sikerült is már nálunk nagyon szépen. Ám nem célunk az, hogy hasonlítsunk! Magunkat akarjuk adni! Nem akarunk habkönnyen sziporkázót, kedveset, franciásat; nem szókimondóbban kacagtatót, németeset sem; és oroszosat sem! Még magyarosat sem! Csak egyszerűen magyart!" (Török Sándor. Dunaparti S\ínpad műsorjuké te, 1939.) 895 1939. XI. 3. SZÍNHÁZAVATÓ. Elmondja: Török Sándor MEGISMÉTELT IDILL. Gárdonyi Géza novelláját színpadra írta: KöpecziBoócz Lajos. Dalbetét: Eisemann Mihály Rejtő Jenő: KELMEBAJOS. Tréfa