Alpár Ágnes: A cabaret - A fővárosi kabarék műsora, 1901-1944 (MSZI, Budapest, 1978)
Bevezetés
FŐVÁROSI KABARÉ (Nagymenő utca 17.) Mikor a Fővárosi Kabaré 1919. október 10-én megnyílt a Nagymező utca 17-ben, a helyiség már hosszú színházi múltra tekinthetett vissza. Az épületet Fellner és Helmer bécsi építészek tervei szerint még Somossy Károly építtette a Somossy Orfeum részére. 1901-ben Waldmann Imre Fővárosi Orfeum néven nyitotta meg. O adott helyet Zoltán Jenő Tarka Színpadának, az első magyar nyelvű kabarénak. 1913-tól az első emeleten a Pavillon Mascotte nevű mulató működött Kondor Ernő vezetésével. 1916-tól Keleti Ármin és Ribner Miksa az orfeum tulajdonosa; az artistavarieté műsorból meg kell említeni a magyar varieté nagy művész-triászát: Aalbach Jacquest, Baumann Károlyt és Gyárfás Dezsőt. A Fővárosi Orfeum igazgatói 1919 őszén Harmath Imrét bízták meg a művészi vezetéssel, aki 1920 januárig kitűnő társulatával, Hetényi-Heidelberg Albert zenei vezetésével Fővárosi Kabaré néven kabaréműsort játszott. A kabaré tagjai voltak: Szőllősi Rózsi, Sólyom Janka, Vidor Ilonka, Perényi Sári, Gyárfás Dezső, Huszár Károly, Ferenczy Károly, Radó Sándor, Bálint Béla, Krasznay Elek, Czobor Ernő, Sarkadi Aladár. A kabaré akkor bukott meg, amikor a két igazgató asztalokat állíttatott fel, előadás alatt felszolgálás, előadás után pedig parkett-tánc volt. 1920 februártól a Mascotte Mulató, majd a Moulin Rouge (Vörös Malom) működött az épületben. 465 1919. X. 10. Lovászj Károly: JÓ PÉNZ NEM VÉSZ EL. Tréfa Szpmaházy István : AZ ÜZEMBIZTOS. Szatíra Komjáti Káróly-Har math Imre: CHANSON D'AMOUR. Miniatűr opera Harsányi Zsolt: GIZIKE MEG A GÓLYA. Vj. Lakatos László: A ,,853"-AS. Vj. Szenes Béla: JÖNNEK A SZÉP TÉLI ESTÉK. Tréfa Hetényi-H. A.-Ady Endre: Sírni, sírni Ea. : Bálint Béla