Alpár Ágnes: A cabaret - A fővárosi kabarék műsora, 1901-1944 (MSZI, Budapest, 1978)

Bevezetés

magyar változata mégis eltéréseket mutat nyugati elődeitől. Kosztolányi így jellemzi később: „A mi kabarénk nem montremartrei diák-csapszékek friss szellemességét és bájos kajánságát szólogatja, mint a párizsi, nem véres, nem halálos, nem ideg-csigázó, mint a berlini, nem tüntet idétlen, kispolgári léhaságával, mint a bécsi. Kezdettől fogva igényesebb volt, fényesebb és kényesebb, irodalmibb mindegyiknél. Egy kis nép szellemi fényűzésével rendeztük be. Alig van kitűnő irónk, akinek neve ne szerepelt volna műsorán, s ezt ne tekin tette volna megtiszteltetésnek, mert nem szállt le hozzá, hanem magához emelte." (Színházi Blet, 1922. 38. s?.) A Modern Színpad Kabaréban (1907.) már az első hónapokban kialakult a magyar kabaré sajátos arculata. A műsor szerkezete a berlini mintát követte, de a jelenetek, monológok, versek mellett fontos helyet kapott a francia kabarétól örökölt sanzon is. Ez persze csak úgy vált lehetővé, hogy akadt egy kiváló képességű színésznő, aki a magyar sanzont a színpadon életre tudta kelteni: Medgyaszay Vilma. Valódi műfaja lett a dal, a kicsit pajzán, kicsit szentimentális, de mindig ízléses, finom sanzon, amelyet leheletszerű finomsággal és drámai erővel adott elő. Szépsége, kellemes hangja, muzikalitása, temperamentuma, színészi tehetsége hozzájárult nagy sikeréhez és a sanzon országos népszerűségéhez is. De a magyar kabaréban egy új, sajátos szerepkör is született, a konferanszié, amely mind a mai napig a magyar kabaré éltetője lett. Míg Medgyaszay Vilma visszavonulása után a sanzon mindjobban háttérbe szorult, viszont annál nagyobb fontosságot kapott a magyar kabaré műsorán a konferansz. Ennek jelentőségét, hagyományait és folyamatosságát ugyancsak nagy egyéniségek őrizték - akárcsak a kiváló sanzonénekesek a francia sanzonét - Nagy Endrétől kezdve, Békeffi Lászlón, Darvas Szilárdon keresztül egészen Kellér Dezsőig és Komlós Jánosig. A magyar kabaré kezdettől fogva politikai és társadalmi kritikát gyakorolt, az újságírás gyorsaságával reagált a napi eseményekre is, nevetve gúnyolódott és tréfálkozva mondott ki keserű igazságokat, akár a konferanszon belül, akár a jelenetek témájába rejtve. Jellegzetes műsorszámai a monológ, a duó, a szkeccs, a paródia, a versmondás, a villámtréfa, az egy órát meg nem haladó jelenetek és a sajnos egyre inkább ritkuló szellemes sanzonok. A kabaré sajátos színésztípust fejlesztett ki, ami a műfaj életképességét is bizonyítja. Közöttük Rott Sándor, Steinhardt Géza, Salamon Béla, Radó Sándor, Kabos Gyula, Komlós Vilmos, Herczeg Jenő, Boross Géza, Sajó Géza voltak a legkiválóbbak. A magyar kabaré története nincs megírva. A feldolgozás előfeltétele a műsorok feltárása, amire a jelen könyv írója vállalkozott. Ez azonban igen nehéz feladat a források hiányossága miatt. A színlapok nagy része elveszett, a napi-