Alpár Ágnes: A cabaret - A fővárosi kabarék műsora, 1901-1944 (MSZI, Budapest, 1978)

Bevezetés

tartotta utolsó előadását, és új helyiségbe, az Eskü téri Helikonba költözött. Itt régi nevén, mint Apolló Színpad nyitotta meg kapuit 1922. december 14-én. Ekkor már Roboz Imre kivált a kabaré vezetőségéből, s az igazgatást Wert­heimer Elemér vette át. Az utolsó előadásra ebben a helyiségben 1925. május 31-én került sor. Ezt követően a kabaré társulata a Royal Orfeumban, majd a Fővárosi Operett­színházban vendégszerepelt, végül pedig 1926-ban a Jókai téri Pelikán mulató helyiségében telepedett le. Itt Régi Apolló néven Herczeg Jenő igazgatásával és Kőváry Gyula művészi irányításával az év végéig játszott. Zenei vezetői ebben az időben Losonczy Dezső, Pallós Tivadar, majd Komjáti Károly voltak. „Az Andrássy úti Modem Színpad közvetlen utódjának az Apolló Kabaré tekinthető. A kabaré rendkívüli népszerűsége abban állt, hogy össze tudta hangolni a legszélsőbb gro­teszkséget a legtisztább poézissel. Szerző- és színészgárda]a imponáló volt. . . Egyik-másik kabarészámban háborúellenes tendenciákat vélt felfedezni a rendőrség, s ezeket le kellett venni a műsorról. Csípősen szatirikus számok leplezték le a háborús gazdagok kapzsiságát, a hadiszállítók visszaéléseit és a hivatalok packázásait." (Jan Kalina: A kabaré világa. Bp. Gondolat, 1968.) 157 1915. XII. 30. Lázár Miklós: LEMBERGI EMLÉK. Szm. A MÉSZÁROSNÁL. Op. Szirmai A.-Gábor A. : Hogy is állunk azzal a Szalonikivel ? Ea. : Boross Géza Harsányi Zsolt: Ki legyen az ideálom? Ea. : Haraszti Mici Czeglédy Gy. — Harmath I. : Csernovici lányok Ea. : Gózon Gyula Hetényi-H. A.-Békeffi L. : Röné, oh Röné !

Next

/
Thumbnails
Contents