Szekeres József: Vita a rendezésről (SZTI, Budapest, 1961)

Rendezés éa korszerűség. A Tyeatr szerkesztőségi cikke

Magától értetődik, hogy sem Tovsztonogov, sem Ohlopkov nem ir cikkében kifejezetten elméleti módon a képzeletszerüségről. Ha a kérdés csak igy állna,aligha szentelnének neki mindketten annyi figyelmet! Nézetünk szerint mindkét szerző szélesebb értelemben /talán túlságosan is széles értelemben/ fogja fel ezt a fogalmat, ós gyakran azt nevezik "képzeletszerűségnek", amit inkább lehetne és helyesebb is lenne "teátrálitásnak", "kifejezőeszközöknek", "művészi általánositásnak", stb. nevezni. Igen,mindkét cikk a színház képszerű nyelvé r ő 1 szóló beszélgetés fokára emelkedik. Feltehető, hogy mindkét cikk azért Íródott, hogy megkeresse a modern képszerű nyelvet, a korszerű művészi megoldásokat és kifejezőeszközöket, s amiatt Íródott, mert szerzőiket meggondolkoztatta színházi elméletünknek és színházi gyakorlatunknak ez a fontos problémája, éppen ezért most, amikor összegezzük a vita tanulságait, és arra gondolunk, milyen haszonnal járt színházi esztétikánk szempontjából a rendezés kérdéseinek megvitatása, egyáltalán nem követhetjük Nyikolaj Akimov gúnyos tanácsát, amely szerint pontosan meg kellene felezni a vitásé felek közötti távolságot, s ezen a helyen táblát kellene lecövekelni ezzel a felirattal? "IGAZSÁG*. 3 Ezek szerint tehát, mint az olvasó is emlékezhet, Tovsztonogov a színpadi tevékenység három összetevőjét, a szerzőt, a színészt és a rendezőt vizsgálja meg, s mindhármat a képzeletszerüség fogalmához viszonyítja. Tovsztonogov cikkét tapintatos figyelem irányítja annak az Írónak a képi világával szemben, akinek müveit a szinhás színre akarja vinni. Tovsztonogov szemében a színdarab "a lelkesültség közvetlen forrása" ls

v az élmények - 17