Szekeres József: Rendezés és korszerűség (SZTI, Budapest, 1960)

N. Krimova: A köznapi rendezés válsága

Az olyan színházakban, amelyek napjainkban nyíltan felhasználják a képzeletszerü módszereket, a rendezői művészet sokkal kevésbé érzékeny dolog. Fekete bársony, üres színpad, utalás a színhelyre, és ezzel kész is a forma; dobogó, amely a nézőtéren vezet keresztül, a szin átrendezése a nézők szeme láttára, és már kész is a másik forma; ferdesiku díszletek, csigalépcső, disszonancia a zenében és ime a harmadik, a negyedik.,» Hanem próbáld csak meg, hogy mindezt az életből vedd át. Ehhez az életet ismerni kell! Ráadásul az életnek még sok oldala és sok szine egyáltalán nincs kipróbálva a színházban olyan szempontból, hogy vajon szinpadképesek-e. Hát a belső harmónia, az előadás összhangja? Hogy lehet mindezt megtalálni, ha a darabban a cselekedetek és szavak földhözragadtak? Azután létezik még egy olyan apróság is, mint a szerző stílusa. A képzeletszerü szinház módszerei már önmaguk« ban véve is valahogy "stilizálják" az előadást. No, de mit tegyen a köznapi lélektani művészet? Sajnos, napjainkban elveszett az a stílusbeli hajlékonyság és rugalmasság,amely az igazán köznapi és lélektani színházban lehetséges, sőt szükséges. Hiszen a színpadi élet még nem jelent egyet az előadás formájával. Ez az élet az előadás tartalma. Márpedig az élet mindig más és más, két tökéletesen egyforma életformát nem találni, mint ahogyan két szerzőt sem találni, aki teljesen egyformán fogná fel a hétköznapokat. Ha a rendezőben eltompul a szerző stilusa iránti érzék, akkor "általában vett köznapi előadást" rendez. Ennek az elvontan köznapi előadásnak kereteibe szorítja bele a drámaíró eleven, egyedülálló alkotását és ennek következtében valami egészen természetellenes dolog történik* Kicsavarodnak az izületek, és mesterségesen elgyengülnek az izmok. S a darab valami furcsa, felismerhetetlen külsővel jelentkezik» Egyébként az élet részletes és pontos ábrázolására általában rendkívül kevés darabban van szükség. Sztanyiszlav- 16 !