Szekeres József: Rendezés és korszerűség (SZTI, Budapest, 1960)

N. Krimova: A köznapi rendezés válsága

Nyilvánvaló, hogy az igazi rendezői művészet nem abban áll, hogy többé vagy kevésbé sikeresen utánozzuk az élet részleteit, hanem abban, hogy meg tudjuk-e ragadni a lejátszódó esemény lényegét, annak belső, legfontosabb és egyedülálló igazságát. Nálunk gyakran azt tartják, hogy az "élethűek" azok, akiknek nincs kellő rendezői képzelőerejük, akiknek nincs elég érzékük a formához és a hasonló dolgokhoz. Valaha ugyanilyen alapon mondották a tehetségtelen balettáncosnőkről* hogy "drámai színészek". Bántó, otromba tévedés ez. A rena-jzői gondolkodásmód élethű jellege egy meghatározott alkocól irányzat és szemmel láthatóan a természet ajándéka, tehetségbeli adottság és mindez semmivel sem ritkább tulajdonság, mint a tisztán teátrális képzelőerő szabadsága és könnyedsége. Semmivel sem ritkább, de ráadásul finom, mélységes, s talán éppen ezért értékesebb az előzőnél» 2 Harcos megfigyelőkészség; ez az, ami hiányzik a mi köznapi rendezésünkből. Nem az apróságok,nem az egyes részletekre vonatkozó megfigyelőkészsógv hanem olyan, amely a jelenségek lényegét látja meg: lélektani megfigyelőkészség. Valamikor a Művész Színház hatalmas erővel bizonyította - ha szabad igy kifejeznem magam - az emberi egyéniség nagy értékét a színpadon. A ml mai előadásainkban /nemcsak a képzeletszerü teátrális előadásokban, nem ezekről van szó/ gyakran elvész ez az egyéni jelleg. Talán már elegünk volt az ilyesfajta művészetből? Vagy kortársaink Jellemét meg lehet ismerni egy olyan színház segítségével, amely a mai embernek csak legáltalánosabb tulajdonságait veszi észre? Dehát ezeket az általános tulajdonságokat meg lehet ismerni sokkal egyszerűbb módon is, megtaláljuk ezeket minden újságcikkben.