Szekeres József: Rendezés és korszerűség (SZTI, Budapest, 1960)

N. Krimova: A köznapi rendezés válsága

ez a robbanás valódi, széttört üvegekkel és a nézőtér felé gomolygó füsttel. De különös módon ezek a részletek nem teszik hitelessé a színpadon zajló eseményeket. Nem állnak össze valamiféle egységes életformává, valamiféle életrendszerré, még olyanná sem, amilyet eddig nem ismertünk. Ideggyógyászati magánklinika. Az emeletről lefelé vezető lépcsőn lopakodva jön le a hallba egy kórházi köpenyes férfi - igy kezdődik a Jupiter neve

t. A férfi már leért, amikor hirtelen sürgés-forgás, előrohan két ápoló, hátracsavarja a szökevény karját és fölvonszolja az emeletre. Majd újból csend, kényelem, a hall nyugalma. A darabnak ez a rövidke bevezetőféléje igen kurta, de meg lehetett volna benne találni az előadás légköréhez vezető utat, a belső igazságot feltáró ajtót. Képzeljük csak el ebben a rövid jelenetben, hogy milyen lenne a valóságban egy idegbeteg ember sikertelen szökése, egy néma és félelmetes szökési kísérlet, s azonnal érzékelni tudjuk az ideggyógyászati magánklinika légkörét, egy olyan ház életét, amelynek emeletén vannak a betegek, a földszinten pedig azok az emberek, akik a betegeket gyógyítják és őrzik. Ha az ember elképzeli, hogy egy ilyen rövid idegfeszítő jelenettel kezdődik az előadás, akkor bármilyen nyugodt beszélgetések zajlanak is később a hallban, képtelenek elfojtani az izgalom és a várakozás érzését. Mert akkor már megértettük ennek a helynek lényegét és köznapi életét, s a külsődleges nyugalom nem csaphat be bennünket. Az előadás ezzel a jelenettel kezdődik, de formálisan. Az unott ápolók elviszik az unottan ellenkező beteget, s ezzel mindjárt agyon is ütötték a jelenetet. A rendező nem látta meg a jelenetben ast az elevenséget ós élességet, amilyennel ez az életben lezajlott volna. Ée nem ugy mutatta be ezt a jelenetet, mint ami jellemzi a klinikán uralkodó életformát. S amikor a későbbiek során ssinrelépő embe- 10 -