Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)
Hallgatási zónák
Szünet nélkül, folyamatos párbeszédben emelni ki a legfontosabbat - ez a legnehezebb dolog az olyan színészek szemében, akiket megfertőzött ,a mesterségbeli tudás gyermekbetegsége'. A mai korszakban, a kibernetika korában, amikor az ember egyidejűleg több dolgot tud elvégezni, különösen nevetségesen festenek az olyan színészek, akik a színpadon beszéd közben nem tudnak például Írógépen irni és általában nem tudnak egyidejűleg két-háromféle dolgot cselekedni. Ezért vágyunk annyira az ,uj' színházra." A laboratórium egyik résztvevője megjegyezte, hogy az i"> rendezői gyakorlatában szinte minden párbeszédre két megoldás kinálkozott: egy lassúbb, tagoltabb és egy gyorsabb, filmszerű. Megkérdezte Popovot, hogy szerinte melyik megoldás a helyesebb. Popov igy válaszolt: "Araikor a szerző arculatána k kérdésével foglalkoztunk, megállapítottuk, hogy rendkívül különféle az érintkezés jellege különböző szerzők és ezek különböző alakjai esetében. Ugyanígy különféle a párbeszéd is - a kortól, az emberek jellemétől és a drámaíró alkotómódszerótől függően.Amikor ön azt mondja, hogy gyakran két megoldás vitatkozik gondolataiban, azaz két tempó-ritmus - ón az egyik esetben a tempó-ritmusnak a darab ós az alakok lényegéből fakadó rendezői érzékelését észleltem, viszont a másik /a lassított/ megoldás a »pedagógiai reflexből* ered, abból a meggondolásból, hogy ne hordjunk össze hetet-havat. Szerintem nincs első ós második megoldás, mint Ön állítja, hanem az elaő és a második megoldás ellenpontj a ós ez a mi müvészetünk lényege. Vagyis ez a két tempó-ritmus gyakran párhuzamosan halad." Valaki közbevetette: - A második eset nem "csehovizmus"? Popov erre igy válaszolt: "Az úgynevezett ,csehovizmus* nem egyéb vérszegénységnél, nehézkességnél. Egyébként semmi köze sincs Csehovhoz. Szeretnék felolvasni Önöknek egy idézetet. Még a hábo- 79 -