Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

Hallgatási zónák

ben, vagy ha nehéz pontosam meghatározni, akkor legalább meg kell jelölni, melyik szövegrészben van az a szó vagy mondat, amely válaszra, ellenvetésre, helyeslésre stb. készteti a színészt, A széleskörű gyakorlatban a rendezők is a színészek is /akik az adott pillanatban a szöveget mondják/ többnyire minden eszközzel megszüntetik a szinész összes szellemi és fizikai erőinek ilyen mozgósítását a hallgatási zónákban - különösen olyankor,amikor a ,hivatalos' végszó még távol van, A partner ilyen esetekben azt mondja: ,Ez az én részem, ne zavarjon a reagálásával. Majd ha jön a végszava, akkor reagáljon»., A rendező pedig támogatja ezt a követelést, hiszen a jelenet megszervezésének és pontos rajzának híve. Ennek eredményeként gyökerestől kiirtják a szinész eleven emberi természetének szerves reakcióját és elévülhetetlenül szentesitik azt a káros reflexet, hogy a szinész nem a gondolatra, hanem a végszóra reagál

. De vajon azt jelenti-e ez, hogy a szinpadi káosz és , a kontárkodás hivei vagyunk? Nem. Végtelenül sok lehetőség van rá, hogy a szinész a reagálásnak olyan formáját találja meg, amely nemhogy nem zavarja, hanem inkább segiti a partnert. De ne szokjuk meg a hamis hangvételt és ne reagáljunk értelmetlen végszóra! Vegyük például Gogol Leánynézőjét.* Kocskarjov megtudja, hogy Podkaljoszln nősülni szándékozik. Elkergeti a házasságközvetitőnőt és mindent maga vesz kézbe. Kocskarjov: No, öregem, az ilyen dolgot nem jó halogatni. Gyerünk, Podkaljoszln: De hisz én nem i

s ,,,, Csak épp eszembe jutott. ... Kocskarjov: Lári-fári! Csak ne izgulj, ügy megházasítlak én,hogy észre se veszed. Most rögtön elme* Honti Rezső fordítása /A szerk,/ - 73 -