Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

Hallgatási zónák

gondolatait, vagyis az érzékelés momentumaiban

, nem pedig a szavakkal történő ,visszaadás* momentumaiban kell figyelemmel kisérnünk. A szinész igazi, szerves temperamentuma az érzékelés, nem pedig a ,visszaadás' momentumaiban nyilvánul meg. Másik kérdés, hogy milyen formákat ölt ez a temperamentum. Itt az elgondolás területére, a szerző stilusának szférájába hatolunk be. Más ugyanis a temperamentum megnyilvánulása Csehov hőseinél, megint más Gogol vígjátékaiban és megint más Dosztojevszkij hőseinél. Az érzékelés folyamatának tehát elvi jelentősége van a szinész alkotómunkája szempontjából. A hallgatási zónák szervesen és elválaszthatatlanul összefüggnek az érzékelés folyamatával, az emocionális energia felhalmozásával, még mielőtt arra kerülne a sor, hogy a szinész ezt az energiát cselekvésben ,költse el'. Ezért foglalkoztam az érzékelés folyamatával, mielőtt beszélgetni kezdünk a hallgatási zónáról. Hallgatási zónáknak nevezem azokat a - rövidebb-hoszszabb - momentumokat, amikor a szinész a szerző akaratából szótlan helyzetben van. Ez a hallgatás természetesen főleg olyankor következik be, amikor a partner válaszol, de ide tartoznak a szinész szerepének szövegén belüli szünetek is. Tegyük fel,hogy a szinész egy óra hosszat van a színpadon /Hamlet alakitója kétségkívül tovább/. Ebből az egy órából harminc vagy husz percet beszél, a fennmaradó időben nem szól, hanem hallgatja, hogy mit beszélnek a többiek. Ezeket a periódusokat nevezzük feltételesen hallgatási zónáknak. Ha ideszámítjuk a szerepben lévő szüneteket is, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy a szinpadon a színész többet hallgat, mint beszél. E számítás révén megállapíthatjuk, hogy a színész játéka két,egymást váltogató folyamatra oszlik: amikor a szinész beszél és amikor hallgat. Most tudatosan mellőzöm a cselekvés fogalmát. Cselekedni vagy tétlenkedni mindkét - 66 -