Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

A szerző arculata

absztrakt, minden rendező számára azonos dolog, amelyet a tízparancsolat kőtábláiba véstek? Mi azt mondjuk, hogy más dolog a szerző főfeladata és megint más dolog a darabot ma szinre vivő rendező főfeladata . Ez nem azt jelenti, hogy konfliktus és szakadék van közöttük - különösen klasszikusokra gondolok. Én, a rendező talán feloldódom a szerző arculatában? Nem. Csak ugy tárhatom fel a szerző arculatát, ha van saját arculatom, az életről és a művészetről alkotott saját nézetem". Lvov-Anohin

: "Ez itt roppant érdekes elgondolás. Nézzük például Jermolovát. Voltak szerepek, amelyekről azt mondta, hogy ezeket nem tudja eljátszani. Valóban, erőszakkal nem lehet játszani. De mégis, amikor elfogadott egy-egy szerepet, nem arra gondolt, hogy ón Jermolova vagyok, a hősi téma zseniális szinésznője, hogyan vihetném én végig ezt a témát ebben a szerepben stb. Jermolova elfogadta a szerepet, tanulmányozta és azon gondolkodott, milyen emberi jellemet is kell alakítania. Emellett megmaradt személyes tern á.1 a

. Szerintem a rendezőnek szerves része a ,saját téma*. Ha gondolkoznia kell róla, hogy mi is az, akkor nincs saját témája". Egy hozzászóló

; "Popov szerint a beállítást ugy kell megformálni,hogy jelmez nélkül is látni lehessen:ez Moliére darabja. Vannak színészeink, akik megrendelésre itt helyben najlandók eljátszani Moliére-t, Beaumarchais-t, aztán Csehovot, utána Shakespeare-t, tehát sablon szerint játszanak, mert megvan .a Moliére-sablonjuk, a Shakespeare-sablonjuk stb. Van azonban rendezői sablon is. Konkrétan kell megoldani a kérdést: ,a szerző és kora*. Azt jelentené ez, hogy ha Shakespeare-t játszunk, vissza kell fordulnunk a XVI., XVII. századba? Az angolok azonban ugy játsszák Shakespeare darabjait, mintha valamennyi a XX. században játszódnék, mi viszont ugy, mintha a XVII. század közepétől a XVIII. századig. Nagyon is egyformák a beállításaink a Shakespeareelőadásokban. Ez szabályszerű sablon. Ne feledjük el, hogy - 30 -