S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

Kelről, álcár messziről nézi az ember. Igaz, látott már olajfestményt is kirakatokban, de a vastag üveg nem engedte túlságosan közel mohón vágyó tekintetét."

2

2^ A képmüvészetben a kép érzékelésének sajátosságai határozzák meg a forma sok műfaji jegyét is. A monumentális szobrászatnak például egészen mások a kompoziciós jegyei, mint a kisplasztikának, amelynek alkotásait közelről nézik. A monumentális szobrok alkotójának ugy kell átalakítania a formát, hogy a nagy távolságból való néZet ne torzítsa el az arányok természetességének benyomását. A fentiek teljes mértékben érvényesek az építészetre is, ahol a néző által történő érzékelés lebecsülése néha a forma súlyos eltorzulásához vezet /a körvonalak elrajzolódása, a kompozíciós egység megbomlása stb./. Gondoljunk csak arra, hogy empirikus uton már a görögök is észrevették, hogy az oszlop alsó harmadának vastagabbnak kell lennie, mert különben az oszlopot görbe felület által határolt térnek látják. A szinmüvészetben a színész teremti meg az élet illúzióját. Tehetségének erejével arra készteti a nézőt,hogy higgyen a színpadon történő esemény teljes realitásában, sőt,hogy azt is lássa, ami nincs jelen a szinpadon. A színész és a rendező feladata, hogy a legfontosabbat, a legjellemzőbbet nyújtsa, a többit, a részleteket pedig a néző képzeletére bízzák. A néző pedig sokat, nagyon sokat tud hozzáképzelni a látottakhoz. Még azt is szinte saját szemével képes látni, ami ténylegesen nem történik meg előtte. Emlékezzünk például arra a néhány anekdota-szerü esetre, amelyről Sztanyiszlavszkij számolt be. Sztanyiszlavszkij figyelmesen tanulmányozta a nézők illúziódnak természetét és reális lehetőségeit. Egy Ízben a Művész Színház színészeinek egyik szabad estéjén a következő Jack London

. Eden Martin. Budapest, Atheneum.7-8.old. - 49 -