S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

arra a közismert válaszra, amelyet Goethe adott Eckermannak arra a kérdésére, hogy milyen eszmét akart Goethe Torquato Tasso cimü müvében megtestesíteni. Goethe rendkívül megütközve igy felelt erre a kérdésre: "Eszmét?- szólt Goethe - Magam sem tudom! Adva volt Tasso élete, adva volt saját életem és ahogy e két különc alakot egyéni sajátosságaikkal együtt egybevetettem, kialakult bennem Tasso képe, akivel, prózai kontrasztként, szembe állítottam Antoniót, akihez szintén megvoltak a modelljeim. Az udvari és a szerelmi életviszonylatok egyébként Weimarban és Perrarában egyformák voltak és ábrázolásomról joggal mondhatom: hus a húsomból, vér a véremből... Általában - folytatta Goethe -, költői módszerem nem az, hogy valaminő absztrakt dolog megtestesitésére törekedjem. Egyszerűen benyomásokat fogadtam magamba, mégpedig érzéki, eleven, jóleső, tarkabarka, százrétü benyomásokat, amelyek élénk képzelőerőm révén kínálkoztak; mint költőnek pedig csak az volt a dolgom, hogy e meglátásokat és benyomásokat kerekded művészi formába öntsem, s eleven ábrázolással ugy jelenítsem meg, hogy mások ugyanezt a benyomást kapják, ha látják vagy hallják, amit ábrázoltam"

6

7'. Az a helyes felfogás, amely szerint a realista művészi általánosítás az élet igazságának feltárása egyéni megnyilvánulásaiban, egész esztétikai sokrétűségében, különösen fontos manapság, a szovjet művészet jelenlegi fejlődési szakaszában, amikor még nem tűnt el teljesen az illusztrálás, amelyet a realista általánosítás törvényeinek hamis értelmezése hivott életre. Többek között arra az értelmezésre gondolunk, amely szerint a tipikus a társadalmi erő lényegének feltárása. E helytelen értelmezésnek megfelelően a művészek merőben spekulativ uton absztrakt sémákat és Eckermann. Beszélgetések Goethével. "Művelt Nép", Budapest, 1956. 156-138.old. - 19 -