Szekeres József: Az ismeretlen Sztanyiszlavszkij (SZTI, Budapest, 1960)

Iparos munka

A testjáték éa az ábrázolás sablonjai Az öblös hanggal, a szabatos és szónókías beszéddel egyivásu a festői testjáték,a mutatós gesztikuláció és a hatásos szinészi játék. Vegyük szemügyre először talán a szinészek ünnepélyesen kimért cselekvéseit. Hiszen ők nem járnak a szinpadon, hanem vonulnak, nem ülnek le, hanem he 1 y e t foglalnak, nem fekszenek le, hanem leheverednek, nem állnak, hanem modellt állnak. Ugyanez áll a mozgásra és általában a szinészi testjátékra. Gondoljunk csak szinészi karokra, amelyek hol ritmikus hajlékonysággal mozognak,hol pedig szintén ritmikus élességgel törik meg mozdulatuk; gondoljanak az indulatosságba dermedő színészekre vagy pedig tékozlóan áradó pózaikra és mozdulataikra. Vajon a szinészek felemelik karjukat a szinpadon? Nem, magasba lendítik.A szinészek karja lehanyatlik, nem pedig egyszerűen testük mellé simul, kezüket nem helyezik rá szivükre, hanem rászorítják, testük nem egyenesedik ki, hanem felmagasodik. Minden mozdulatuk és pózuk tudatosan mutatós és ha nem is a festő ecsetje, de legalábbis fénykép után kiált. Kétségtelen, hogy a szinészi festői testjáték ős-szülője az antik szobrászat, de ez ma már nehezen felismerhető. Apolló pózait kijavították a tenoristák, Vénusz testtartása pedig a balett-táncosnők mozdulataiban tér vissza. Itt az történt, hogy az Iparosok kezében a szinészi testjáték kidolgozásához az idő, a rutin, a szokás, a rossz és a jó izlés által közös masszába gyúródott az e gész anyag. Az antik kultura példaképei összemosódtak a balett fogásaival, a régi szinpad porlepte sablonjaival, a születő művészet éretlen elveivel, hires szinészek egyéni sajátosságaival, zsenik eltorzított hagyományaival, rossz szerzők utasi- 41