Szekeres József: Az ismeretlen Sztanyiszlavszkij (SZTI, Budapest, 1960)

Sztanyiszlavszkij: A szinész és a rendező művészete

nyilvános egyedüllétnek nevezhetnénk. De e kör kerülete rendszerint rugalmas; a szinész hol tágítja, hol szűkíti a színpadi cselekmény követelményeinek megfelelően. E kör határain belül található a szinész, mint a dráma egyik szereplője figyelmének közvetlen, központi tárgya is: esetleg egy tárgy, amelyre e pillanatban kívánsága összpontosul vagy egy szereplőtársa, akivel a darab folyamán bensőséges kapcsolatba kerül. Ez a tárggyal való színpadi kapcsolat csak abban az esetben lehet művészileg teljesértékü, ha a szinész hosszadalmas gyakorlatok utján rászoktatta magát, hogy mind érzékeléseiben, mind pedig az érzékelésekre való reagálásában a maximális intenzitással adja át magát ennek a kapcsolatnak. A színpadi cselekmény csak ebben az esetben lesz kellően kifejező; s a színdarab szereplői, azaz a színészek között létrejön az a lánc, az az élő kapocs, amely az előadás ritmusának és tempójának betartása mellett a dráma visszaadásához szükséges. De bármekkora legyen is a szinész 'figyelmének köre, zárja a szinész egyes pillanatokban akár"nyilvános magányosságba", vagy fogja át a szinpad minden szereplőjét, a színpadi alkotóművészet mind a szerep előkészítése közben, mind pedig az ismétlődő előadások idején megköveteli a szinész teljes fizikai és lelki összpontosítását, testi és lelki képességeinek teljesmértékü részvételét. Ez az alkotóművészet hatalmábakeriti a látást és a hallást, általában a szinész minden érzékszervét, felébreszti lényének legmélyebb életét, működésre serkenti emlékezetét, képzelőerejét, érzelmeit, értelmét és akaratát. A szinész teljes fizikai ós lelki alkatának arra kell összpontosulnia, ami az általa ábrázolt szereplővel történik. Az ihletnek, azaz a szinész képességei önkéntelen felívelésének pillanataiban ez 23 -