Molnár Klára (szerk.): Évkönyv az 1982/83. színi évadra - Színháztörténeti füzetek 73. (Budapest, 1984)

Színházak

SHAKESPEARE: fZEOET ÍZEOOEL MAJOR TAMÁS A RENDEZÉSRŐL Figyelemre érdemes jelenség: napjaink­ban a színházak világszerte úgy játsszák Shakespeare-t, hogy az emberek ráhökkenje­­nek, mennyire a mának szólnak az élő elő­adások. Mert a mostani vészterhes időben, amikor abszurd ellentmondás van az emberi tudat, a társadalmak fejlődése és az ember­telenség, a világpusztító veszély lehetősége között: ebben a feszültségben Shakespeare példátlanul modern szerző. Az emberi szo­rongásokat, az abszurditásokat, az érzelme­ket felkavaró konfliktusokat színpadra állí­tani -- ebben ő a legnagyobb szakember mindmostanáig. tika, mert fiatal színésszel játszattam el a címszerepet, - s elégtételem az volt. hogy ugyanezért marasztalta el az olasz kritika a nagyszerű Giorgio Strehlen is!) Pedig az el­lentmondás feloldása kézenfekvő: amit az esszéisták olvasva nem tudtak megfejteni, azt csak előadásban - játszva - lehet meg­fejteni Shakespeare-ben. A látszatkitérővel azt kívántam bevezet­ni, miért vállalkoztam - a korábbi pesti. Nemzeti-beli színreállítás után - a Szeget szeggel új rendezésére itt. Miskolcon:

Next

/
Thumbnails
Contents