Molnár Klára (szerk.): Évkönyv az 1981 - 1982. színi évadra - Színháztörténeti füzetek 71. (Budapest, 1983)

Színházak

A Magyar Képzőművészeti Főiskola (Régi Műcsarnok) épülete 1877-ben épült, Lang Adolf tervei nyomán. Földszintjén a Márkus Géza tervezte helyi­ségben 1907-ben nyílt meg a Modern Színház Cabaret, Faludi Sándor vezeté­sével. 1908—1913-ig Nagy Endre kabaréja, 1913-tól Medgyaszay Vilma ve­zette, majd Bárdos Arthur. 1918-ban Bárdos Arthur Andrássy úti Színház né­ven nyitotta meg, s ezen a néven működött 1933-ig. Egy évadon át (1924— 1925), majd 1937-től 1944-ig a Nemzeti Színház Kamaraszínháza volt. A felszabadulás után 1945-ben a Nemzeti Színház itt kezdte meg előadásait. 1947—1949-ig a Művész Színház Kis Kamara nevű kamaraszínháza, 1949-ben a Mesebarlang társulatából alakult Állami Bábszínház otthona. A régi színház a jelenlegi előcsarnok, ruhatár és büfé területén helyezkedett el. Rekonstrukciója 1971 —1976-ig tartott. Mivel az épület rangos műemlé­künk, a színház homlokzati hangsúlyozásával nem lehetett számolni. A belső tereket úgy alakították ki, hogy azok kapcsolódnak a műemléki épülethez és az új beépítéshez. Tervező a Középülettervező Vállalat. Építész Siklós Mária. Megnyílt 1976. XII. 28-án. 1971. óta az Állami Bábszínház fiókszínháza a Jókai tér 10. sz. alatti épület. 112

Next

/
Thumbnails
Contents