Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)

A balettművészet megreformálói

a recenzensek értékelték. A gonosz Kascsej udvartartásának groteszk - s ettől különösen kifejező - táncát például lenyűgözve említi az egyik beszámoló: “Soha ilyet. A járva-táncolók mellé kerülnek az ülve-táncolók, só't végül - valóságos abszurdum, de való - a fekve-táncolok. Egy csomó alak ül, és közben jár, mozog a lába, mint a motolla. A fekvők is így mozognak. Az állók és ugrálok pedig veszett táncot járnak, minden csoport más-más taktusban. Ördöngös poliritmia.”^ A Narásse nem annyira a művet alkotó Fokin, mint az előadó sikere volt. Nizsinszkij, “a szépség betege” 00 egyrészt elragadó naivitással alakította a csupán önmagát csodáló és imádó mitológiai ifjút, másrészt ebben a szerepben végre senkit nem bántott megjelenésének feminin jellege.

A legnagyobb kíváncsisággal azonban Vaclav NIZSINSZKIJ /1889-1950/ legelső művének budapesti bemutatását várta a publikum, hiszen az Egy faun délutánja ősbemutatóján kitört botrány közismert volt, a hazai nézők pedig feltehetően saját művészi ízlésük és hozzáértésük mércéjének is tekintették a hírhedt kompozíció fogadtatását. A balett hagyományos mozdulatkészletét mellőző, és szokatlanul nyers erotikájú Nizsinszkij balettet végül Budapesten nem kísérte a párizsihoz hasonlatos botrány, igaz, kirobbanó siker sem. /A Pesti Napló szerint a mű megbukott, bár ennek ellentmond, hogy rögvest megismételték./ Hogy egyáltalán mit látott, illetve mit mert látni a korabeli néző a balettben, az csak a legkülönfélébb reflexiók összevetéséből rekonstruálható, ami ezúttal azért is lényeges, mert felmerül a kérdés: az eredeti változatban játszotta-e az Orosz Balett a Faunt, vagy okulva a botrányon - bár Gyagilevet egyáltalán nem zavarta a skandalum, sőt! -, esetleg egy megszelídített változat ment-e az Operaházban. Utóbbit támaszthatná alá az, ahogyan finoman előkészítették a nézőket a várható lát-