Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)

Az európai modern tánc vezető személyiségei

mát a tánc művészei előtt”0 , akkor az új - és német - művészi tánc “joggal követelhet a maga számára egyenjogú helyet a többi művészetek sorában.Ehhez Wigman szerint az kell, hogy új tartalmak - mint a tragikus komolyság, az ünnepélyes heroizmus - új formákban keljenek életre a színpadon. Wigman azonban mégsem elsősorban teoretikusként élt a hazai nézők emlékezetében, hanem szuggesztív előadóművészként. Legalábbis erre utalnak a művészettörténész Rabinovszky Máriusz sorai, aki igyekezett megteremteni a hazai sajtóból hiányzó elméletileg is megalapozott tánckritikát, és a 30-as években kísérletet tett a tánctörténeti folyamatok átfogó vizsgálatára. Ebben nyilván döntő szerepet játszott az a pezsgő tánc-koncert élet is, ami a fővárosban ezeket az éveket jellemezte, s emellett természetesen az is, hogy Rabinovszky Szentpál Olga férje volt, tehát szoros kapcsolatban állt az egyik magyar modern tánc műhellyel. Rabinovszky úgy írja le Wigman stílusát, mint “megfékezett pátosz.” Szerinte “Wigman művészi kifejezéstartalma a konstruktív expresszionizmus volt. A mozdulat a démoni lángot, a lázas álomlátást, a fojtott érzelmességet fejtette ki, de zabolázottan. Minden szüzsétől függetlenül maga a mozgás beszélt, az abszolút tánc. A tánc függetlenül nemcsak a szótól, de lehetőleg a zenétől is. A zene járulék volt. Gong, dob jobban megfelelt az élmény motorikus őstermészetének. És Mary Wigman mint művészegyéniség e programnak a maga személyében testet tudott adni.”^