Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Epilógus
INTERJÚK 296 BÉRCZES LÁSZLÓ Nánay István Harag-könyve idézi „Kívánom nektek, minél többször bukjatok meg!" A bukás ugyanis figyelmeztetés: változtatni kell... Harag Ilona Gyuri 1984. november 19-én feküdt be a kórházba. Kétágyas kórteremben helyezték el, én is vele maradhattam. December elsején engedték ki. A műtét után közölték velem, nagy baj van, nem biztos, hogy kibírja a következő évet. Nem tudták eldönteni, mi lenne a jobb: ha megmondják Gyurinak a valóságot, vagy ha eltagadják. Engem is megkérdeztek, én nem akartam, hogy megmondják. Akkor már eldöntötte, hogy a román tagozaton megrendezi a Cseresznyéskertet. Ha tudta volna, hogy rákos, szerintem nem született volna meg az az előadás. Ahogy elkezdte a próbákat, újjászületett. Április közepén fogyni kezdett, legyengült, de nem adta föl. Mindennap próbált, reggelente minden erejét összeszedte, hogy eljusson a színházba. Abban a pillanatban, ahogy belépett az épületbe, már nem figyelt magára, és fantasztikusan vezette a próbákat. Májusban már én vittem be nap mint nap a színházba, ott álltam egy darabig, aztán hazamentem, és később viszsza, érte. Iszonyatosan lefogyott és legyengült. Az utolsó héten már öltöztetnem kellett, ehhez sem volt ereje. De a színházban valahogy tartotta magát. Május 17-én próbált utoljára. Egyre romlott az állapota, de nem tudott beletörődni, hogy otthon kell ülnie. Minden reggel közelharcot kellett vívni vele, csak dél felé csillapodott le. Egyre sűrűbben emlegette, hogy Izraelbe kell menekülnünk, bár már fel sem kelt az ágyból, nem evett, folyadékot is alig ivott. Egyszer váratlanul azt mondta, vigyek be neki húsz szelet zsíros kenyeret. Jó, hagytam rá, bár tudtam, nem fog enni. Kimentem a konyhába, megkentem egy szelet kenyeret, és azt mondta: „Húszat kértem." Kért, vegyem el tőle, majd a fal felé fordult, és sokáig nem mozdult. Talán a lágerben eltöltött utolsó napjait élhette át újból, amikor már csont és bőr volt, mégot is alig ivott. Egyszer váratlanul azt mondta, vigyek be neki húsz szelet zsíros kenyeret. Jó, hagytam rá, bár tudtam, nem fog enni. Kimentem a konyhába, megkentem egy szelet kenyeret, és azt mondta: „Húszat kértem." Kért, vegyem el tőle, majd a fal felé fordult, és sokáig nem mozdult. Talán a lágerben eltöltött utolsó napjait élhette át újból, amikor már csont és bőr volt, mégsem tudott enni, és csak álmában ehetett meg húsz szelet zsíros keltsem tudott enni, és csak álmában ehetett meg húsz szelet zsíros kenyeret. 1985. július 6-án halt meg. A marosvásárhelyi zsidó temetőben temettük el. 1995
