Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
Harag Édes Annája 253 Nincsenek közelebbi ismereteim arról, hogyan formálódtak gondolati, világszemléleti tömbökké Harag György életművében a tartalmilag, gondolatilag szervesülő, összetartozónak érzett produkciók - kétségtelen, hogy ő talán soha, pályája utolsó másfél évtizedében pedig biztosan nem egyetlen előadásban, hanem néhány előadás összefüggésében gondolkodott -, s nem tudni, hogy a néhány, legtöbbször három előadásból kialakult szemléleti konstrukció létezett-e előbb, s ehhez kereste meg Harag György a hozzáillő műveket, avagy az előadások egymásutánjából, mintegy spontánul formálódtak-e az életmű egyes tartalmi egységei, triptichonjai. Mindenestre nemcsak az Újvidéken színre vitt három Csehov-mű közötti kapcsolat nyilvánvaló (ez akár a drámaíró érdeme is lehetne); éppígy a Szabadkán rendezett Tartuffe, Tarelkin halála és A szájkosár is egységes mondanivalót hordozó tömbbé szervesült; Újvidéken pedig a Három nővérből, a Cseresznyéskertből és a Ványa bácsiból összeállt Csehov-trilógia után kialakulóban volt egy újabb Harag-féle előadástömb; első részének az Édes Anna, a másodiknak pedig A buszmegálló című kínai darab tekinthető.. Hogy ennek lett volna-e záródarabja, s az mi lett volna, arra már soha nem derül fény. A három említett szabadkai Harag-rendezés közös tárgya a hatalom természetrajza. A Tartuffe a hatalom romlottságát leplezi le, a Tarelkin halála a hatalom gyakorolta megfélemlítés technikáját mutatja be. A szájkosár pedig, amit szerb-horvát társulattal vitt színre, a hatalom dühöngését és végső pusztulását tárja elénk. így jutunk el e három előadáson a hatalom megismerésétől a tőle való rettegésen át a hatása alóli felszabadulásig. A három Csehov-mű újvidéki előadását a rendezői világkép formálja trilógiává. A Három nővér a múlt, a Cseresznyéskert a jelen elvesztéséről szól, a Ványa bácsi pedig valami megoldásfélét sugall, anélkül, hogy azt elfogadtatni akarná. A csipkefüggöny koporsó, amelybe a vidéki kúria lakói magukat zárják, élve eltemetik, amely a maradást választókat nemcsak összezárja, hanem el is zárja a világtól, olyan jelkép, amit nem kell, nem szabad elfogadni. Harag Három nővér-rendezése a múltról, tehát az időről szól. Az idő múlása a szereplők elmagányosodásának folyamatát jelzi. A nővéreket a múltjuk és a múlt - Moszkva! Moszkva! - visszakozásának reménye élteti. S amikor kiderül, hogy csalódtak, a múlt már nem támadhat fel, akkor legalább egymást keresik, az összetartozás melegét szeretnék érezni, kétségbeesetten túl akarják kiabálni a harsány katonazenét. Hiába. A zene erősebb az emberi hangnál, a bennünk dübörgő magányérzet erősebb az összetartozás vágyánál. 'KA-ÚJ VIDÉK
