Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Nagy Béla: Színház és dramaturgia
Színház és dramaturgia 23 adásairól. Semmi. Izgalmasak voltak, de nem lehetett alkalmazni őket. Még másolni is nehéz a színházban... Szóval, ültem és mondtam: „Istenem! Ebben a darabban olyan furcsa dolgok történnek. Milyen világ ez? Harmincas évek..." És eszembe jutott valami... Azért mondom itt el, mert itt - mondjuk úgy - van egy kis pikantériája a dolognak. Vakációra jöttem a nagynénémhez Váradra. A Körös utca 36. szám alatt lakott, akkor ezt az utcát Tache Ionescunak nevezték. Szegények voltak nagyon, udvari lakásban laktak, s egy szobájuk ki volt adva egy színészházaspárnak. A színészházaspárt úgy hívták, hogy Stoll Béla és neje. Stoll Bélát, amikor megszűnt a váradi színház, elbocsátották, és a Thália nem alkalmazta. S ott állt a családjával, a feleségével a teljes nyomorban. Nem is tudom, miből éltek? Emlékszem, engem kértek meg néhányszor, hogy menjek el a kifőzdébe és hozzak fel ebédet. De nem fizettek. S ez mindig egy drámát jelentett. „Nem, én nem adok azoknak a... Menjenek a francba, nem adok!" De adott a végén, hiszen a kosztadónő, a szegény, ő is abból élt. S én vittem.. . De ezt nem lehetett minden nap megcsinálni. És emlékszem, hogy ott laktam-aludtam a mellettük levő szobában, és hallottam, hogy valami iszonyúan ordítanak egymásra, de valami embertelen hangon. Ma sem tudom elfelejteni, pedig csaknem ötven éve annak. Durván, vadul, kegyetlenül ordítottak egymásra. Aztán néma csend. Félóráig halálos csend. S akkor egyszer csak zokogás hallatszott. Mondom: „Istenem! ez, ez a család majdnem olyan helyzetben van, mint Stollék. Ezek hallgatnak, nincs mit mondaniuk egymásnak..." És ... bútor sem volt a lakásban, mert már mindent eladtak, már csak a legszükségesebb maradt. Tehát a színpadnak is olyannak kell lennie: üres lesz. Ül két ember, és vagy nem beszél, vagy ordít egymással. Ebből indultunk ki azon a hétfő reggelen, s onnantól kezdve valami fantasztikus módon jöttek az ötletek. Hát... nyilván benne volt tíz év vergődése, meg az élmények, meg a színészek fantáziája; mert minden ellenkező híresztelés dacára, a színészek fantáziája nélkül nem lehet. Benne volt az is. És valami fantasztikus dolog történt akkor, hétfőn délelőtt, úgy tizenkét óra fele. A házaspár ült a színpadon tehetetlenül, amikor Illyés Kinga, aki egy cselédlányt játszott, megjelent hátul egy gyermekkocsival. Előzőleg odasúgtam neki: Kinga, amikor bejön ebbe a csendbe, kezdjen el valami furcsa népdalt énekelni, hogy a gyereket elaltassa. S a halálos csendben szünet, aztán a kocsi zörög, majd Kinga énekelni kezd. Olyan zokogásban törtek ki, hogy nem tudták folytatni a próbát. Ebből látszott, hogy valami történt, valami, ami több volt a normális, szokványos próbánál. BESZÉLGETÉS
