Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Magyarországi előadások

MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK

198

TARJÁN TAMÁS

elegendő, s így se önmagával, se környezetével nem tud megharcolni. A falusiasán alföldi város „urai" sem elsősorban osztályuk képviseletében üldögélnek a kocsma asztalánál, sörrel hűsítve magukat a rekkenő melegben- ők a Változhatatlanság, a Stupiditás, a Vegetáció, a Gyávaság, a Kisszerűség. Személyükben szinte öröktől való a Rossz, a végzetszerűen rontó fordul szembe az élettel, minden újító, nemesítő szándékkal. A naturalista életképek így archetipikus figurák szimbolikus megnyilvánulásaivá változnak. A realista drámában kezdettől benne remeg, a befejezésben át is veszi a fő szólamot a szürrealista vízió. Különösen jól példázza ezt Both András látványnak nem túl vonzó, de funkcionálisan megfelelő díszlete. A háttérben terpeszkedő szénaboglya és a legelőnytelenebb helyzetébe fordított kútágas együttese - elhelyezésével, viszonyával - eleve tiltakozik a naturalista konvenciók ellen; s amikor a második részben kölönc helyett csillár kerül a gémre, még nyilvánvalóbb lesz a két világ, két szféra (az aratás előtti termékenységben „delelő" megművelt föld, a természeti világ - és az éjszaka mámorába zuhanó, pusztulásra, kihalásra ítélt úri világ) összeférhetetlensége.

A díszlet másik uralkodó eleme - mintegy az előtere - a valóságost nem szökteti azonnal a premieren jelképes felé: közbeeső állomást, fogódzót engedélyez. Magas, fehér deszkaszálakból összerótt falak keretezik a színpadot. Szorítanak, fojtogatnak. Ablak nincs rajtuk: egyre elviselhetetlenebb a levegőtlenség. Atmoszférateremtő lesz általuk a térképezés. (Kár, hogy e falak kissé sokáig és árulkodóan készülődnek átváltoztatásukra: felületük a tetőpont előtti pillanatban megtörik, beszakadozik. Ez a furcsa „földrengés" viszont - amely nem a talajt, hanem az építményt dúlja föl, mozgatja meg - jól beleillik Harag átminősítő, a látomás felé tartó elképzelésébe.) S a meszelt deszkák fehérségében mintha ismerős nyírtörzseket is meglátnánk: a Csehov-drámák hangulata lengi be a móriczi színpadot. Ez a közbeeső állomás - sarkalatos pont a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Csehovot többször is rendező Harag György koncepciójában. Móricz magyar néző számára erősen megkötött világából erőszakolt lehetne apokaliptikus vízióig rugaszkodni, a számunkra általánosabb, jelképesebb - s drámaíró-formátumban jelentékenyebb- Csehov közvetítésével viszont már bejárható az út.

Szakhmáry Zoltán mint magyar Ivanov jelenik meg a színen. A csugari napszámosoknak nyolcvannyolc pengő hatvannégy fillérrel tartozó üres zsebű „tekintetes úr" a munkásainak nyolcvankét rubellel adós elszegényedett földesurat idézi. Életkoruk is nagyjából azonos, két nőhöz fűződő viszonyuk: asszony és lány között vívódó kettőslelkűségük is rokon. Ivanov „egyetlen férfi a járásban", s Zoltán is fejjel emelkedik ki környezetéből. Ha