Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Magyarországi előadások
MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK 166 SZŐKE SZABOLCS hez, Katyerinához. Ezért fontos mozzanat, mikor Kuligin a művirágos fát átadja Borisznak, aki először erőtlenül megpörgeti a feje felett, majd lemondóan húzza maga után. Felsöpri vele a színpadot, ugyanis számára nincs jelentősége. A forgószínpad centrumában helyezkedik el a kettős helyszínt jelölő építmény. Fakorláttal ellátott egyik oldala a szakadék helyét jelzi. Két szélén lépcsőben folytatódik, és a szemet feltétlenül középre irányítja, ahogy a boltív felett, hegyes szögben végződik. Ez olyan pont, ahol érvényesülhetnek a hangsúlyos mondatok, gesztusok. Innen belátni e sivár térséget, ítéleteket lehet osztani, nehézkes szárnyakat szerkesztve felülemelkedni e képmutató, hazug világon. A díszletfal másik oldala Kabanovék házát jelöli. A „családi kínzókamrát", ahogy Dobroljubov találóan nevezi Katyerina megaláztatásának, megtöretésének drámai helyszínét. Körben nem határolják falak, illetve az oldaltakarásként is funkcionáló deszkafalakról a dráma végén kiderül: minden a nyilvánosság előtt zajlott. A kinti világ ugyanaz, mint a belső, hiszen Katyerina halálakor Kabanova önelégült főhajtással köszön a néma falak felé, melyekől most kiderül: mögötte emberek hallgatóznak, cinkos részvétlenséggel ablakokat tárva a drámai szenzációra, hogy aztán ismét összezáruljanak. Osztrovszkij semmilyen tárgyi utalást nem tesz a környezetre, számára csak a szavakban, cselekvésekben összpontosuló dráma lényeges. A színpadi környezet ezt a tömörséget még tovább fokozza azáltal, hogy szintén nem a naturális légkör külsődleges megteremtésére koncentrál, hanem látványban elmélyíti, hangsúlyozza a szikárságot. Mintha a tárgyak nem az emberért, hanem ellene volnának. Nincs egyetlen deszkapad sem, mely békés otthonosságával illeszkedne az emberi alakokhoz. Feltűnően dominálnak az ajtókon elhelyezett, valószerűtlenül nagy méretű reteszek. A karámok ajtaját szokták ilyen otromba reteszekkel ellátni. Titokzatos nyitódásuk-záródásuk félelmetes. A másik ilyen kifejező elem a középen elhelyezett, vakító fehér terítővei letakart, óriási asztal, amely méreteivel egyrészt önálló színpadként hat a valóságos színpadi téren belül (ne felejtsük el, hogy Kabanova irányításával itt zajlik az a tragikomikus családi színjáték, melynek tragikus áldozata Katyerina), másrészt a körülötte ülő színészek között embertelen távolságot teremt. Ebben a jelenetben az asztal az egész teret uralja, a színészeknek jellemző testtartást, gesztusokat segít életre hívni. Az asztal - élesen lehatárolt vonalaival, felnövesztett arányaival - a szereplők egymás közötti kapcsolatainak bonyolult rendszerét sejteti meg anélkül, hogy a színészeknek meg kellene szólalniuk. A jelenet lassúsága, a
