Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Sütő és harag

A Csillag a máglyán Budapesten és Kolozsvárt

115

nek akusztikája. Harag készülődése tudatos, noha nem kevés benne a megérzés, olvasói befogadásának spontaneitása. A sejtelem, amely csak az „aprómunkával", a színészvezetéssel, a hangulatot vigyázó sokkhatásokkal, a látvány végleges - befogadóval szembesülő - megformáltságával fog csak realizálódni.

Ha Sütő András lírába oltott áttűnésekben gazdag színpadi nyelvének külön történelme van, akkor Haragnak agresszív behatoló- és felfedezőképessége, amely a maga - rendezői - igaza szerint apró mozgássorokká, térszervezési elemekké, egymással megütköző gondolatok geometriai alakzataivá bontja le a művet. S ahogyan fokról fokra haladva társszerzőivel - mindenekelőtt az íróval, s mert színháza totalitást igényel, a vele majdnem egyenrangú díszlet- és jelmeztervezővel s a zeneszerzővel -, fölépíti, az maga az Előadás. Jelen esetben a kolozsvári Állami Magyar Színház Sütőbemutatója.

A kolozsvári Csillag a máglyán nem üt el a rendező korábbi htjától. Sőt annak értékeit meggyőző erővel folytatja. Sokan úgy vélték, hogy a dráma legégetőbb s művészileg is leghatásosabb pontjai, Kálvin és Szervét szóösszeütközései - mindannyi egymással szembeállított tézis - a színpadi cselekményesség híján elsikkadhatnak. Az Egy lócsiszár virágvasámapj ában még egymásnak lehetett engedni Kolhaast és Nagelschmidtet, eszmeütközésüket a gondolatcsata mögötti egyéb (harci) mozgás - érdekcsoportok kard a karddal szembeni ellenállása - tüzesíthette, de ez a Csillag a máglyán esetében már szinte lehetetlen.

Harag ellentmond ennek az egyszerűsítő látásmódnak. Az ő színpadán - és ezért felejthetetlen a sétatéri társulat mint együttes! - Kálvin és Szervét csatározásai fölé a két főszereplő igazságait „kiegészítő" s azt jellemekkel, szituációkkal alátámasztó együttes játék íve feszül. S a mozgásoknak és így kialakuló csoportoknak a dinamikáját ez a külön harc tartja életben. Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy az „arcélekben" is mennyi a vonzódás a nagy egyéniségekhez és azok igazságaihoz, így például Veronika és Perrin a lelkiismereti szabadság és a gondolkodás meggyalázása ellen harcoló Szervét táborának segítője, s a hamar vallást és nézetet cserélő De la Fontaine, a gazdát váltó Hitnyomozó és a hatalmat kiszolgáló, lealjasodás legmélyebb pontjára jutó Fárel pedig Kálvin gondolatainak és főként hatalmi önkényének cseléde. S a „magánigazságok" vagy magánhamisságok köré gyűlt csoportok nem csupán az eszmeiségben - nézetkülönbségük okán - ütköznek meg, hanem a látvány, a színpadi mozgalmasság szintjén is. S ez az a kavargás, ahol tulajdonképpen kezdődik Harag György totális színháSÜTŐ ÉS HARAG