Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Sütő és harag

SÜTŐ ÉS HARAG

ABLONCZY LÁSZLÓ

1 10

Harc. Frontálisan a színpad elején keresztben az asztal: mulatnak az urak. A féktelenség fokozódik - a bort locsolják egymás képébe. Antónia halott teste lefordul az asztalról. S ekkor döndül a kapu, majd beszakad - Kolhaas és Nagelschmidt érkezik csapatával. Szokott és naturális színjátszás szerint párviadal kezdődne, lándzsák, kardok vég nélküli csapkodása. Ettől a legfeszesebb drámai helyzet is statiszta-anarchiába fullad, s nem a drámai helyzet marad érdekes, hanem a színpadi hadakozás. Harag szinte megmerevíti a helyzetet: képet rögzít. Vagdalkozás és hadakozás helyett a szembenállás ténye a drámai és színpadi szituáció lényege; a ledöntött kapu robaja hangban, látványban és végeredményben már megjelenítette a harc folyamatát és kimenetelét.

Az ítélethirdetés rítusa. Nincs asztal és emelvény, ahogyan a szerző instruál. Zászlókkal és fennkölt méltósággal viszont bevonul a testület. Az ítéletvégrehajtó poroszlók körbejárják a közönséget: szemlélni és ujjongani megfelelő távolságban és ellenőrző figyelemmel tanácsos. Müller Ferenc (Péterffy Gyula) körbejár, majd a bíróság tagjai közé középre áll. Aztán előrelép és ítéletet hirdet: Kolhaas a földön, láncra verve. Kopácsolás, szekerce csattogása hallatszik - ácsolják a bitót -, a hátsó fal felfut, s ott áll az akasztófa, Harag húzott a Kolhaas-Müller és a végző Nagelschmidttel való dialógusból: minden elvégeztetett. Már csak a jövő féltő óvása marad: a kicsi gyermek és a münzeri út. Két bizonyosság. Kihunynak a fények; és a ballada első strófáját Nagelschmidt - Vadász Zoltán - újraidézi.

1971