Eck Júlia: Drámajáték a középiskolai irodalomórán - Iskola - dráma 2. (Budapest, 2000)

Első rész: Drámajáték az irodalomtanításban

szinte hajszolják egymást, a szálak minden kitérő, felesleges kerülő nélkül rohannak előre. Nem véletlenül nevezi Géher István a Romeo ésJúliát a „sietség drámájának” (GÉHER 1991:183): a mű rendkívül dinamikus. Persze, hogy az, hiszen hősei fiatalok, lobbanékonyak és robbanékonyak. Türelmetlenek, nem érnek rá kivárni az eseményeket, elébe szaladnak végzetüknek. Ezért esélytelen velük szemben Capulet, de még Lőrinc barát és a Dajka is: ezt a száguldó iramot nem képesek követni. A fiatalok tenni akarnak, de most rögtön: szerelembe esni, házasodni, ölni, bosszút állni, szerelmük után halni. A mű csodálatos tragikus vétsége, hogy „elsietik" az életüket. Ha várnának egy kicsit, többször is elkerülhetnék a tragédiát. De őket hajtja a szenvedély, nem is annyira a szerelem, inkább a fiatalság szenvedélye: vágynak felnőni, beteljesíteni a sorsukat.

Ez a sietség befolyásolja a tragédia jellemzőit is, hiszen ez a gyorsaság inkább a komédiákra, mint a tragédiákra jellemző. És valóban: az öt felvonásból az első kettő után úgy érezzük: a dráma akár „happy enddel” is végződhetne. Illetve: végződik is, a II. felvonás vége az esküvő. Ha itt érne véget a mű, valódi vígjátékkal lenne dolgunk: sok tréfás, vaskos, humoros jelenet közben némi akadály leküzdése árán a szerelmesek egymáséi lesznek. A dráma fordulópontja a III. felvonás 1. színe: itt az esküvő és a nászéjszaka között lejátszódik a két gyilkosság és száműzik Rómeót. Itt fordul meg a történet és rohan tovább - immár feltartóztathatatlanul - a tragédia felé. Ezt az iramot segíti elő az is, hogy - szemben az idősebb generáció tépelődéseivel - a fiatalok mindig azonnal tudják, mi a dolguk, mit kell tenniük. Romeo egy percig sem habozik feledni Rózát, mikor meglátja Júliát, és Júlia sem tartózkodó Rómeóval. Tybalt azonnal kardot ránt Romeo láttán, és Mercutio sem vár: menti barátja becsületét. Döntéseik helyesek, erkölcsileg akkor sem kérdőjelezhetőek meg, ha a halálba vezetnek. Érdekes, hogy az idősebb generáció döntéseiről is elmondhatjuk ugyanezt. Bár az ő döntéseik morális vagy gyakorlati szempontból gyakran megkérdőjelezhetőek - a döntéshozó nem akar rosszat senkinek. így ellentétben a Shakespeare-forrásokkal — amelyekben a bűnt az ellenségeskedő családok követik el, halálba taszítva ezzel gyermekeiket —, itt nincs bűnös. A mű összes szereplője valamilyen formában és szinten jót akar. Ettől a tragédia még súlyosabbá válik, hiszen senki nem nyerheti el „megérdemelt büntetését", és a feloldás, az öregek összebékülése és az aranyszobrok állítása valójában semmire sem jó. Katarzist leginkább a fiatalok felnőtté válása miatt érzünk, hiszen halálukkal be-62