Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Lakos Anna: Egy előadás háttere

tak, hogy jól érezzük magunkat. Nagyon szegény emberek közé kerültünk, akik mindenáron adni akartak valamit. Kaptunk tőlük figyelmességet, szeretetet. Ez is, Kallós személyisége is lenyűgözően hatott a társulat ott lévő tagjaira. Ugyanakkor némi értetlenséggel nézték, amikor székely népviseletbe öltözött asszonyok daloltak, vagy a legdíszesebb ruhájukat viselő csángó táncosok mutatkoztak be. Elgondolkodtató volt számukra a hagyományőrzésnek ez a foka - a XX. század végén.

Az egyik este néhányan elmentünk vacsorázni egy étterembe, már Budapesten, és ott egy idősebb férfi zongorázott. Amolyan régi, majd' azt mondtam, békebeli zongorista, aki tud kommunikálni a közönséggel, tud alkalmazkodni, s a húszas évek slágereitől a mai divatos számokig minden műfajban minden dalt ismer. Tudja, hogy mikor mi volt a sláger Berlinben és Bécsben, Párizsban és Pesten. Őt hívtam el az utolsó esti záró vacsorára a Remiz különtermébe, ahol éjszakába nyúlóan daloltunk együtt. Ez is hozzátartozott a megismerési folyamathoz.

Azzal búcsúztak, hogy tulajdonképpen nem történt velük semmi különös, de nagyon jól érezték magukat. Keményen dolgoztak, ugyanakkor oldottak voltak. Mintha otthon lettek volna. Csak a kaja volt nehéz.

(Lejegyezte: Nánay István)

60