Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Nádas Péter: Pina Bausch, a testek filozófusa

A Kékszakállú herceg vára ennél sokkal pusztítóbb eset. Mindaz, amit a librettó konstrukciója két ember viszonyáról, nők és férfiak kapcsolatáról állít: öntelt, bombasztikus, hamis, hazug. Efelől ez idáig sem voltak kétségeim; Bartók komorságát, méltóságát, merevségét és szigorát mégis törvénynek, megmásíthatatlan természeti törvénynek hittem. Most sem vonhatom kétségbe ezt, hiszen a zene átütő és originális, csupán látom a másik oldalát. Egy érzékeny ember elég ésszerűen kialakított személyes fedezékeit és ügyetlen álcáit. A törvényszerűnek van egy soha nem elhanyagolható, személyes oldala. Bartók fenségessége díszlet, mely nem láttat, hanem eltakar. Pina Bausch olyan ajtókat nyit rá erre a zenére, s olyan ajtókat nyit belőle, amelyektől megváltozik a darab természete, mások lesznek a törvényei. Azt a személyességet állítja vissza ismét a jogába, amelyet a magyar művészeti gondolkodás időről-időre oly nagy előszeretettel megtagad. Ebben a Bartók-előadásban oda az egész tiszteletreméltó nemzeti ikonográfia, viszont elég sok mindent megtudok, amit eddig nem tudhattam meg, többek között a saját nemzeti karakteremről. Amelynek az emberi erotikán is van hatalma. Például nem vettem észre, hogy ez a kínos és tartós defenzivitás nemcsak Balázs librettóját jellemzi, hanem Bartók zenéjét is áthatja; ez az egyik alaphangja. S mindezt azért veszem észre, mert minden pillanatban valami egészen másra számítok, mint ami Pina Bausch színpadán valójában bekövetkezik.

Pina Bausch minden bizonnyal teljesen gyanútlan a defenzív magyar magatartással szemben. Vagy ha észre is veszi, nem kell neki másra, mint színező elemnek. Egyszerűen megfordítja a sorrendeket. Balázs Béla történetét eleve úgy fogja föl, mint egy lényege szerint tökéletesen üres emblémát, hiszen számára a dolgok és a jelenségek az általánosságnak ezen a személyességtől megfosztott,

12