Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)
A szabadságról van szó - Beszélgetés Ascher Tamással
Bausch színészei viszont mintha egy commedia dell’arte társulat fix karakterei volnának. Akárcsak Kantor színészei. Boldogító érzés az előadások folyamatában megismerni ugyanazt az arcot, ugyanazt a figurát, miközben egészen különös szeretet támad az emberben a szinte személyes ismerőssé váló egész társulat iránt. De ne felejtsük el, hogy mi most mégiscsak táncosokról beszélgetünk. Pina Bausch és a többiek iskolázott, hagyományokon csiszolódott mozgás- és gesztusrendszerben képesek közlekedni, de képesek ezzel kontrasztban teljesen elengedettek és hétköznapiak lenni. Képviselnek egy kánonrendszert, de ebből bármikor ki tudnak lépni. Efelől a kánon felől nézve sokkal mulatságosabb az, hogy valaki kiszól-kibeszél vagy elkezd hagymát pucolni, vagy éppenséggel csak szedegeti a hajszálait a fésűből. Egészen más kompozíciós renden belül jelennek meg ezek a hétköznapi gesztusok. így születhet meg egy rendkívüli, szürreális világ.-A színházi előadások többségében olyan személyeket és helyzeteket látunk, akik-amik hasonlítani próbálnak az élethez. Pina Bauschnál egy-egy részlet egyáltalán nem hasonlít, viszont valóságos. Mondjuk a színpadra gördített nejlonfóliára tócsányi vizet öntenek, amiben a szereplők végtelen igyekezettel megpróbálnak úszni.- Ábrázolhatóak-e az események a színházban ^ - ez a fintor ezt kérdezi, és közben humorba oldva előttünk az emberi test művészet általi megkínzatása.-És előttünk a világba dobott kicsi ember groteszk mindenáron-akarása. Tócsányi vízben csapkod, hogy „haladjon".- Ezek a páratlanul izgalmas és szép embertestek, vonzó emberi lények tulajdonképpen esendő és bugyuta lelkek. Az, ahogyan Pina Bausch látja és láttatja őket, és általuk az embert, az emberiséget, abban mérhetetlen szeretet van. Ez így elmondva patetikus maszlag, túl általános. Ám 118
