Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

Aiasz, az őrült Aiasz, a megalázott Aiasz nem akar belenyugodni abba, hogy az ember csak „üres képmás” és „könnyű árny”.

A

Oh ember. Hogyha az Ég Rád veti üdve sugarát,

Akkor fényes a földi sorsod.

Mézédes az életed. (Vili. Püthiai óda. 130. o.)*

Szophoklész csak egy generációval volt idősebb Pindarosznál, de amikor megjelenik egy isten a tragédiáiban, semmilyen világosság nem csillog, és az élet nem édes, mint a méz. Amikor megjelenik egy isten, halálra marja az embert, Az őrületből magához térő Aiasz ezt kiáltja:

Mert Zeusz erős isteni lánya

pusztítón gyötör engem. (Aiasz, 391-393)

111.

Ó jaj, sötétség, én napom, (Aiasz, 394): a Sötétség az eddig nem látott dolgok észrevétele. Mint Oidipusz az önvakítás után, Aiasz is az őrületből való felocsúdása után pillantja meg életében először a valóságos világot és önmagát ebben a valóságos világban. Kettős kelepcébe esett. A görögök számára az az Aiasz, aki meg akarta gyilkolni a hadjárat vezéreit, önmaga számára az az Aiasz, aki elvesztette hős-státusát. A nem-heroikus világban árulásáért megkövezés vár rá. A heroikus világban Aiasz örök időkre nevetségessé lett.

Látsz-e engem, a bátrat, erősszivűt, rendíthetetlent szörnyű csatákban, ártalmatlan barnwk közt súlyoskezű hőst?

Nevetnek rajtam,gőgömért, ó jaj nekem! (Aiasz, 360-363)

Aiasz a lehető legmélyebbre jutott, végre abba a helyzetbe került, amely Szophoklész számára az egyetlen igazi emberi helyzet. Az istenek és emberek által becsapott Aiasz most - deinótaton. Idegen, idegen a világban, még önmaga számára is idegen, mert az az Aiasz, aki megszűnt hősnek lenni, már másik Aiasz.

Pindarosz: Ódák. Bp., 1929. Fordította Csengery János.

87