Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

ból. Még jószerivel ki sem szálltak az autóbuszból, s már megszűntek normális lányok lenni. Már „mesterkéltek” voltak: .kimenő” mosoly, .kimenő” hang, .kimenő” frizura, .kimenő” bugyi, „kimenő” melltartó - magukkal hozták a „szexet”, „szexis” szűk pulóvert és még szűkebb farmert viseltek, mert a daiting girlöknek „szexisnek” kell lenniök. Már a fiúk sem Yale-i fiúk voltak, elvesztették bájukat, egyszerűségüket, és így, képeket és szuper képeket vágva, még mesterkéltebb „férfi” arcjátékkal válaszoltak a mesterkélt női arcjátékra. Kölcsönösen degradálva és semlegességbe, éretlenségbe taszítva egymást végezték el a fiúk és a lányok a pénteki daiting kényszerű szertartását. A táncest éjjeli két óráig tartott, ijesztő amerikai pontossággal és precizitással, itt minden előre meg volt tervezve: a kávé, az italok, a közös estebéd, a tánc és a tapizás, és a good night kiss.

„Az egész világ kizárólag arckifejezésekből áll.” La Rochefoucauldnak ezzel a mondatával kezdődik Gombrowicz, de mindenekelőtt a színháza. Egy helyesbítéssel: Gombrowicz számára arckifejezésekből áll minden ceremónia, minden rítus és minden iniciáció, mindaz, amit a terminológiájában Formának nevez. A Forma a kölcsönös eltorzulásból, deformálódásból fakad, abból, hogy kölcsönösen egymásra kényszerítjük a női és férfi arckifejezéseket, a Fiú és Apa arckifejezéseket, a felnőttek és a gyerekek arckifejezéseit, a pórlegény arckifejezését, a Király és az Isten arckifejezését. A kölcsönös megalázkodásból és degradálódásból.

Gombrowicz, akárcsak Genet, akárcsak a modern színház döntő többsége, rajong a ceremóniáért és a rítusért. És épp úgy, mint Genet színházában, a ceremónia ebben a színházban is első számú elem: az eljátszott, a megismételt, a színpadra vitt ceremónia, Vagyis a ceremónia kontra-ceremónia, a rítus majmolása is egyszersmind. Vagyis végeredményben csak az arcjátékok ismétlése, amelyeknek a színészek a kivitelezői. A színész-majmok ebben a fintorgásban és a kölcsönös kicsúfolásban alakítják ki társadalmi szerepüket. Valakinek lenni - ez Gombrowicz számára azt jelenti, hogy a Forma által meghatározottnak, a Forma által kitöltöttnek, vagyis deformáltnak lenni; valakinek lenni - ez azt jelenti, hogy valaki másnak vagy valami másnak lenni, lealacsonyítottnak vagy kiemeltnek lenni. Vagyis megszűnni önmagunk lenni, vagyis nem természetesnek lenni.

Gombrowicz az Esküvőben a pszichodráma és a rémálom logikáját alkalmazza. Az álomban önmagunk vagyunk és nem vagyunk önmagunk: önmagunk vagyunk, mert álmodunk, nem vagyunk önmagunk vagy nem vagyunk teljesen önmagunk, mert „álmodva vagyunk”. Testi mivoltunkban is korlátozottak vagyunk, egyetlen testrészünkbe koncentrálódunk: a kezünkbe, a lábunkba, a nemi szervünkbe,

442