Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

- Kezdhetitek!

És abban a pillanatban, amikor azt mondta, hogy »kezdhetitek«, amikor kijelentette, hogy »kezdhetik«, a valóság végképp átlépte saját határait, a lényegtelen lidércnyomássá csúcsosodott ki, az esetlen esemény igazi álommá lett - én pedig a kellős közepén kuksoltam, rajta csípve, mint légy a hálóban, s mozdulni se bírtam. Úgy tűnt, mintha hosszas gyakorlással jutottak volna el idáig, ahol az arc elenyészik A frázis fintorrá lényegült át, a fintor pedig, az üres, hívságos, meddőfintor - elkapta őket, és nem eresztette el. Az se lett volna furcsa, ha a párbajozók, Menyus és Szifon, kezükbe fogják arcukat, és egymáshoz vágják; nem, már semmi sem lehetett furcsa. - Irgalmazzatok - hebegtem - az arcotoknak, irgalmazzatok legalább az enyémnek, az arc nem tárgy, az arc alany, alany, alany! (78. o.)

A Ferdydurke 1937-ben jelent meg. Ebben a fintorokról írt regényben már benne van az egész Gombrowicz. Mellesleg a Ferdydurke még most is a legfontosabb könyve. A Ferdydurke grimaszpárbajából nőtt ki a leggombrowiczosabb viselkedés-elmélet, elsősorban az agresszió és a kölcsönös megalázás elmélete. Ebben a grimasz-párbajban már Gombrowicz színházát is megtalálhatjuk.

Kerek tíz esztendővel e szösszenet megjelenése után sikerült megtalálnom, legalábbis én úgy vélem, a Ferdydurke grimasz-párbajának nagy forrását. Bahtyinról és a Rabelais-könyvéről tartottam szemináriumot, és évek múltán ismét elolvastam a Gargantua és Pantagruelt. A Második Könyvben, az éppen Párizsban tartózkodó Pantagruelt meglátogatja a Thaumast névre hallgató Nagy Angol Tudós. Filozófiai disputára hívja ki Pantagruelt. A megvitatandó témák olyan magasan szárnyalók és olyan mélyek, hogy szavakkal nem kifejezhetőek. Következésképp a Sorbonne doktorai és diákjai előtt zajló skolasztikus vita a fintorok nyelvén zajlik le.

E párbajban a Pantagruelt, a mestert helyettesítő Panurge bizonyult „grimaszosabbnak”. Utolsó grimasza, amikor is a két mutatóujjával széthúzta a száját, hogy az összes foga kivillant, a két hüvelykujjával pedig a szemét düllesztette ki, olyan borzalmas volt, hogy Thaumast már nem talált szörnyűbb pofát, és megadta magát.

Gombrowicz a mesterei között említette Rabelais-t. Ezek után szinte érthetetlen, hogy a Gombrowiczról írt rengeteg tanulmány között egy sem akad, ha nem tévedek, amely értelmesen és pontosan elemezné Rabelais hatását. Bahtyin kategóriáival operálva rámutattak Gombrowicz világának karnevalizálódására.

438