Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
lása. Lengyelország és Oroszország arisztokrata hercegnői perverz élvezeteket keresve vagy művészeket vagy egyszerű munkásokat fogadnak szeretőül. A művészek és a politikusok felsőbbrendű emberek (Übermensch) akarnak lenni. Még ezek a fasisztoid hajlamokkal rendelkező szuper emberek sem mások, mint a reneszánsz trónbitorlók sajnálatra méltó karikatúrái. Valamennyi polgári erény a csatornába kerül, a prűd erotikától az önérdek iránti tiszteleten át a takarékosságig. Valamennyi ideológia vagy nevetségesnek vagy szörnyszülöttnek tűnik, a liberalizmustól a boldog emberiséggel kapcsolatos szocialista víziókig. A történelmükkel kétségbeesetten küzdő lengyeleket bemutató drámák sorából kiemelkednek Witkacy darabjai és valószínűleg ezek a legepésebb és legkíméletlenebb darabok, s mégis szándékukat tekintve a leginkább egyetemes érvényűek. 1934-ben Witkacy felolvasó estet rendezett varsói lakásában. Maga olvasta fel utolsó darabját, A cipészekéi meghívott vendégek számára. A közönség a varsói egyetem két filozófiaprofesszorából, két költőből, négy, a közelben dolgozó cipészből, a házfelügyelőből, a cselédlányból és két diákból állt. Az egyik diák én voltam. A harmadik felvonás helyszíne a forradalom utáni Lengyelország. De a börtönből az imént szabadult forradalmár cipészek számára csak illúzió az, hogy mostantól fogva ők is részt vehetnek a döntések meghozatalában. Valaki más az, aki igazában kormányoz itt. Az utolsó jelenetben két angol öltönyös elvtárs lép be a szupermunkás kíséretében. Ők a forradalom magas rangú tisztviselői, csaknem olyanok, mint Orwell figurái, ahogy Witkacy látja őket e profetikus látomásban. Az „új osztályhoz” tartoznak. Az egyik gentleman így szól: Figyeljen ide, Abramowski elvtárs, én egyelőre abbahagyom a mezőgazdaság államosítását - nem azért mert kiárusítom... A másik gentleman így válaszol: Természetesen nem! Igazán kár, hogy mi magunk nem lehetünk automaták. Két évvel ezelőtt láttam A cipészekéi Wrodawban. Először mutatták be. Egy egyetemi színházban. Tiszta véletlen, hogy a mögöttem lévő széken két kínai ült, valószínűleg diplomaták, akik mostanában érkeztek Lengyelországba. Azt nem tudom, hogy mit értettek meg a darabból s hogy mik voltak a benyomásaik, de akkor jöttem rá először és teljes bizonyossággal, hogy ez a Lengyelország, ami Alfred Jarry számára a „sehol”-t jelentette, most tényleg ott van mindenhol. Fordította Regős János. 416