Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

Hamlet és Oresztész*

I.

Oidipusz megtudja, hogy saját apját ölte meg és saját anyját vette nőül. Le kell számolnia a múlttal, amely - bár saját múltja - idegenként szakadt rá. Antigonénak, hogy egy marék földet szórhasson bátyja testére, meg kell szegnie az uralkodó törvényeket. Olyan gesztust választ, amelyet a törvény halállal büntet. Oresztésznek, hogy megbosszulja atyját, meg kell ölnie annak gyilkosait: tulajdon anyját és mostohaapját.

Szinte valamennyi nagy tragédia elmondható néhány mondatban. Mert mindegyik mindenekelőtt szituáció. Szituáció abban az értelemben, ahogy azt a színházban használjuk. Szituáció a hős kapcsolata a világgal, és a hős kapcsolata más személyekkel. Mindig jelen idejű. Oidipusz tragédiája abban a pillanatban kezdődik, amikor már minden megtörtént. Oidipusznak meg kell ismernie a múltat, aztán el kell döntenie, mit csináljon saját magával. Az Antigoné a főhős elhatározásával kezdődik: eltemeti bátyját. Választás előtt áll. Az Oresztészről szóló tragédiák úgy kezdődnek, hogy Oresztész Mükénébe érkezik. Mielőtt tettét, bűnét elkövetné. A szituáció a tragédiában praesensbtn játszódik, de van múltja, amely meghatározza, és van előre megjósolt jövője. A szituáció független a hős jellemétől, mintegy kívülről adott. A tragédiát a szituáció határozza meg, nem Antigoné, Oidipusz vagy Oresztész jelleme. A szituáció nem függ a dialógusoktól sem, a dialógus csupán tájékoztat a szituáció-A már megjelent tanulmányt változatlan formában adjuk közre, ezért meghagytuk a fordító által választott idézetek közlési módszerét. [A szerk.]

354