Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
És ráborulva megcsókolta, mindegyik párnája ázott két szemének könnye közt. S midőn a sok sírással végre jóllakott, elhagyta ágyát csüggedt fővel és kiment a hálóterméből, de vissza-visszatért és újra s újra ráborult párnáira. (183-188) Végre megnyílik a palota kapuja, és egy gyaloghintón kihozzák Alkésztiszt. Végső búcsút vesz férjétől és gyermekeitől. Ebben a második búcsú-jelenetben senki sem tesz említést Alkésztisz hősies döntéséről és a halállal kötött, szó ami szó, nem éppen mindennapi szerződéséről. Ha a dráma cselekményét realisztikus szemszögből nézzük, a „szerződést” a közelmúltban kellett megkötni, ugyanis Apollón, az egy esztendei szolgálat leteltével, a minap hagyta el Admétosz házát.' Ebben a történetben Alkésztisz döntése volt az egyetlen tragikus jellegű választás. De Euripidésznek semmi szüksége nem volt erre a jelenetre, nevezetesen arra, hogy a feleség feláldozza magát a férjéért. Ugyanis Euripidész egészen másról írta ezt a darabját. A halállal valamikor régen köttetett meg a szerződés, olyan régen, hogy Admétosz már meg is feledkezett róla. Alkésztisznek az utolsó pillanatban még figyelmeztetnie kell férjét, hogy helyette hal meg. ADMÉTOSZ Az istenekre, vígy magaddal a föld alá! ALKÉSZTISZ Elég az is, ha most teérted én halok (382-383) Euripidész iróniájaként kell értelmeznünk ebben a jelenetben a hősies halálnak mindennapi halállá, a tudatosan választott halálnak természetes halállá való átváltozását. Sőt mi több, Alkésztisznek meg kell győznie arról Admétoszt, hogy valóban meghal, mégpedig mindjárt, most, ebben a pillanatban. Mert meg kell halnom: és nem holnap jőfelém halálom, és nem is harmadnap reggelén, de most rögtön sorolnak a nemlevők közé. (320-322) Admétosz az utolsó pillanatig úgy viselkedik, mint aki nem akarja elhinni, hogy Alkésztisz valóban meghal. Még az utolsó pillanatban megkérdezi: Mit téssz? Elhagysz? (392) 24
