Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
Király Nina: Előszó. Jan Kott avagy az esszéírás művészete
Ezt a viszonyt legjobban Kott esszéiben oly gyakori „maszk” és „arc” ellentétén keresztül lehet szemléltetni. „Maszk” és „arc” - az autentikus és a hamis, a játék és az igazság szembeállítása - sokszor felcserélhetősége - a világ megismerésének rendkívül fontos eszköze írásaiban. A színházban ez a kettősség mindig jelen van, de a drámairodalomban Kottot elsősorban az olyan művek vonzzák, amelyekben a maszkok és az arcok felcserélhetősége mintegy filozófiai dimenziójú is. Ezért fontos annyira Gombrowicz-olvasata Moliére Tartuffe-je segítségével. Ezért fontosak Genetről, Marcel Marceau-ról és a japán színházról szóló esszéi. Valamikor Jan Kott kapott egy ösztöndíjat, hogy a nó színház legyező-szemantikájáról írjon. Tanára - aki három héten át tanította arra, hogy hogyan kell szétnyitni a legyezőt - azt mondta, soha nem volt ilyen rossz tanítványa. Kott akkor értette meg igazában, hogy aki a nó és a bunraku színházban látta a tökéletes technikát, annak minden más színház unalmas. A Kőpatak angol kiadása elé írt bevezetőjét Jan Kott azzal fejezi be, hogy azok az esszék, melyek a kötetbe kerültek tematikailag az irodalomról és a színházról szólnak, de valójában saját élettapasztalatairól tanúskodnak. A Kőpatak cím már önmagában jelzi az esszencia színházának lényegét - a patak, amely nem folyik, hanem megkövesedett, a feltartóztatott életfolyamat metaforikus kifejezése. Kőpatak - Stony Brook -, „mellesleg” így hívják Jan Kott utolsó évtizedeinek lakóhelyét is. Király Nina 17
