Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"

semmihez, amit leírt, elképzelt vagy elgondolt. A színész egyénisége, fantáziájának kitermelt gyümölcsével szemben ő mindig nyitva állt, és az teljesen kiradírozhatta az általa leírt figura terveit.

A felvonások végén, a szünet alatt senki sem hagyta el a színpadot, míg Reinhardt nem jött fel. Odament egyik-másik szereplőhöz, és majdnem suttogva, csak neki mondott valami megjegyzést. Amíg az egyikkel beszélt, a többi várt, hogy nincs-e valami megjegyzés az ő számára is. A művész érzékenységét majdnem a túlzásig respektálta. Emlékszem, egyszer egy próbán valami zörejt hallott az emeleti páholyok körül. Azt hitte, idegen lopódzott be. Fél órát vártunk, amíg az egész nézőteret átkutatta, és csak amikor meggyőződött, hogy nincs hívatlan a színházban, folytattuk a munkát.

Reinhardt mindig nagyon sokat próbált. Sokszor előadás után mentünk vissza a színpadra, és dolgoztunk hajnalig. A nappali próbák után mindannyian bementünk a Deutsches Theater pincéjében lévő nyilvános étterembe. Közös asztalnál ültünk, és fesztelenül beszélgettünk. Nincs rangsor. Mindenki akkor beszél, amikor akar, és azt mondja, amit akar. Itt Reinhardt nem rendező, nem igazgató - csak Reinhardt. Mindenkit meghallgat, mindenkinek válaszol, tréfásan, komolyan, csúfondárosan, meghatódottan, ő a legjobb közönség, legintenzívebben élvezi a színészt. Sokat nem kell beszélnie, minden meglátszik az arcán és a szemén, anélkül, hogy az ember véleményt hallana, már tudjuk, hányadán állunk. A színpadon is - az életben is. [...]

98