Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"
arattak. (Rajtuk kívül a magyar szerzők közül pl. Fodor László, Lakatos László, Földes Imre, Indig Ottó, Hunyady Sándor is élvezte Reinhardt kitüntető bizalmát.) Érdekesen alakult Péchy Blanka pályája. Miután hiába kilincselt Budapesten direktoroknál szerepért - gondolt egyet -, s Molnár Ferenc biztatására Reinhardtnál jelentkezett. Bécsi és berlini sikerei után aztán Budapesten is érdeklődtek iránta. Egyetlen esetben Reinhardt - közvetve - a magyar színházművészetet is gazdagította. Munczi Bulla táncmatinéja után arra biztatta a kislányt, hogy színésznő legyen. Bulla Elma megfogadta a tanácsot, így lett Bárdos Artúr közreműködésével a magyar színház meghatározó művészegyénisége. Bárdos, mint annyian, szintén Max Reinhardt műhelyében ismerkedett a modem szinpadművészettel, s különösen pályája első felében állt mestere hatása alatt. Reinhardt számos államfő, politikus, író, művész, gazdag és híres ember barátságával büszkélkedhetett. Ebben a társaságban megkülönböztetett helyet kapott egy pesti ügyvéd Marton (vagy Márton) Miksa (vagy Miska). Róla majdnem minden emlékezésben olvashatunk. Bálint Lajoséban is, aki 1964-ben megjelent írásában megkísérelte összegezni Reinhardt és a magyar művészek kapcsolatát. 1983-ban Münchenben látott napvilágot Heinrich Huesmann Welttheater Reinhardt című kötete. Az aprólékos gonddal összeállított mutató tanúsága szerint a névsor még ennél is gazdagabb. Andor Mária, Antalffy Sándor, Esterházy Ágnes, Gombaszögi Ella, Huszár Pufy, Latabár Árpád és Kálmán, Nizsinszkij Kyra, Nizsinszkij Romola, Relle Gabriella, Szőke Szakáll, Verebes Ernő kisebb-nagyobb szerepet formálhatott meg Reinhardt Világszínházában. A gazdag Reinhardt-irodalomhoz vajon hozzátehetünk-e valamit összeállításunkkal? Kétségtelenül. A színészek és írók emlékei nyomán kibontakozó kép újabb és újabb árnyalatokkal gazdagítja a "Nagy Mágus" portréját. De Beregihez írott levele arról is tanúskodik, milyen tulajdonságai, gondolkodásának, habitusának mely elemei segítették az európai színházkultúra csúcsára. 86