Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
Volt egy klubunk akkoriban, jókedvű és tehetséges barátokkal. Egymás között megengedtünk magunknak némely művészi tréfát, hivatásunk komorságának ellensúlyozásaként. Ebből született Shall und Rauch (Zaj és füst) nevű egyesületünk. A főként beavatottaknak szóló paródiák és viccek azonban bizonyára nem elegendőek hozzá, hogy hosszabb ideig megtöltsenek egy termet, és egy művészéletet tartalmassá tegyenek. Ezért magunktól áttértünk a "Kleines Theater"-re. Úgyszólván önkéntelenül léptem arra az útra, amely életpályámmá lett. Amikor eddig eljutottam, már nagyobb színpadra vágytam. Az Éjjeli menedékhely egyik előadása révén kerültem a Neues Theatherhez. Aztán ismét a Deutsches Theater következett. Sok pályázó volt. L’Arronge, a híres öreg színész, akinek döntenie kellett a kérdésben, a Szentivánéji álom egyik előadása alkalmából közölte velem, hogy ki akar próbálni. Amikor ott már jól és biztosan bedolgoztam magam, a nagy színpad mellett egy kis, nagyon intim világra áhítoztam, halk, meghitt művészetet kívántam. Megalakítottam a Kammerspiele-t. Itt részben rossz úton jártam. Intim kamarajátékaimhoz a színészekben akartam a legnagyobb örömömet lelni. Lehetőleg tökéletes előadásokra és eszményi közönségre vágytam. Azt hittem, hogy ez talán Berlinben sikerülhet. Minden bemutatóra meghívtam különösen műértő, finom érzékű embereket. A kritikusokat azonban kirekesztettem, mert ők hivatásuknál fogva eleve szkeptikusak, s mivel az odafigyelés egyúttal a munkájuk is, nem tudták magukat olyan teljességgel átadni az érzés szellemének, ahogyan én azt megkívántam. Ezek a próbálkozások csalódással végződtek. Végül be kellett látnom, hogy a színész számára a legjobb közönség a nagy közönség, az általánosan emocionális tömeg.- És ekkor következett a cirkusz?- Valóban. De előbb még egy másik tévedésemet is be kellett ismernem. Abban az irányban haladtam, amelyben a meiningeniek is elindultak. A díszlet tökéletességére törekedtem. Híres festőket szerződtettem színpadomhoz, csaknem tökéletessé akartam tenni az illúziót a közönség számára. Ezzel azonban épp az ellenkező hatást értem el. Az emberek azért jöttek el, hogy megszemléljék az igazi 39
