Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
elsuhanó árny utolsó üdvözlete nem kevésbé hatásosak, mint az erős tömegérzés pillanatai. Engem egy olyan műfaj, amelyben lelki, tehát intim hatást nem lehet elérni, nem izgatna, nem elégítene ki. Nem keresek én holmi ürügyet a tömegek felvonultatására, hanem a szó tulajdonképpeni értelmében intim hatást kívánok elérni. Ezt akarom megvalósítani a körszínházban is, amelynek technikai előkészítése évek óta foglalkoztat. A terveket a legapróbb részletekig kidolgoztam, és nem titkolom, hogy már áhitom az órát, amelyben valóra válthatom ókét, mivel mindez, amit most a nem e célra létesült helyiségekben, szűkre szabott eszközökkel teljesíthetek, csak jelzés azokhoz a követelményekhez és szándékokhoz képest, amelyek terveimet ihlették. Ezt az intimitást azáltal kell és lehet elérni, hogy a történést és a nézőt nem választhatjuk el szakadékkal egymástól, hanem a cselekmény a nézők körében játszódik; ahogy ezt valaki megfogalmazta: "a tömeg átöleli az ábrázolt eseményt". Hogy mindebből milyen lehetőségek adódnak, arra megint csak a Mirakel tanít meg bennünket (melynek mint különleges jellegű pantomimnak és népi misztériumjátéknak egyébként semmi köze sincs terveimhez): az óriási hatás részben bizonyosan onnan adódik, hogy a néző egy térben érzi magát az alakítókkal, s az eseményeket a dómban és nem egy paraván előtt éli át. Soha nem jutott eszembe, hogy megszüntessem a szokásos (de hangsúlyozni kell: fiatalabb) színházformát, a páholyok és a proszcéniumszínpad hagyományát; én csak a térbeli előfeltételek kiegészítését keresem bizonyos feladatokhoz, mint ahogy ezt kerestem és meg is találtam évekkel ezelőtt, a Kammerspieleben. A bemutatott műveket belső jellegük szerint kell a három ház valamelyikében előadni, mindig ott, ahol a legerősebb hatást érhetik el. Az akusztikai nehézségektől nem kell félni. Kipróbált tapasztalatunk megmutatta, hogy a nagy körszínházakban a zene és a beszéd legalább olyan könnyen hatol el a fülünkig, mint a proszcéniumszínházakban, a helyesen beszélő színésznek nem kell a hangját megerőltetnie, és a leggyengédebb suttogás is mindehol hallható. Ez már csak azért is szükséges, mert 23
