Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
azt tudom tenni, amiben hiszek. Sem kudarccal, sem pusztán erkölcsi sikerrel nem használunk a szerzőnek vagy a színháznak, s a színésznek is csak az segít, ami a publikum meghódításához vezeti, s érvényre juttatja képességeit. A színház számomra természetesen magasabb rendű, mint a többi művészet. A színháznak csak egyetlen célja van: a színház. A színészek színházában hiszek. Nem szükséges, hogy egyedül a tisztán irodalmi szempontok érvényesüljenek, mint az utóbbi évtizedekben. Ez azért volt így, mert a színházat irodalmárok uralták, én pedig színész vagyok, együttérzek velük, számomra a színész a színház természetes középpontja. Ez mindig is így volt a színház nagy korszakaiban. A színháznak meg kell adnia a színész számára azt a jogot, hogy minden oldalról megmutathassa magát, több területen tevékenykedhessen, örömét lelje a játékban, az átváltozásban. Ismerem a színészben rejlő játékos, alkotó erőket, néha szívesen átmentenék valamit a commedia deli’ artéból túlságosan is fegyelmezett korunkba, csak azért, hogy a színésznek időről időre ismét alkalmat adjunk az improvizálásra, a szabad önmegvalósításra. A legmagasabb igényeket fogom támasztani színészeimmel szemben. Igazság és eredetiség maguktól értetődőek, de én többet követelek. Szép embereket akarok magam körül látni, s mindenekelőtt szép hangokat akarok hallani. A nyelv magas fokú művészetét, miként ez egykoron a régi Burgtheaterben volt, csak nem az akkori, hanem a mai pátosszal. A legjobb előadóművészekkel fogom körülvenni magam, és nem fogok belefáradni a feladatba mindaddig, amíg el nem értem, hogy ismét halljuk a szavak zenéjét. A legjobb színészek kisegyüttesét képzelem el. Intim darabok, melyeknek színvonala egyértelmű, jó színészek jó előadásában, a legkisebb szerepben sem pusztán jó, hanem az arra legalkalmasabb színésszel, gondosan begyakorolva, hogy a legerősebb és legkülönbözőbb egyéniségek is összhangban legyenek. Ez az én célom. Emlékeznek azokra a fenséges bécsi estékre, melyeket a Bösendorfer Teremben éltünk át, amikor a Rosé-kvartett Haydn, Mozart és Beethoven kamarazenéjét játszotta? Valami hasonlót szeretnék én 10
