Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)
I. A festészettől a happeningig
Festészet I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG Multipart A „Multipart” elnevezés (multiplikáció+participáció) post factum jött létre. A tény tehát nem az elnevezés illusztrációja. Annál előnyösebb ez a tényre nézve, mivel minden elnevezés egyben leegyszerűsítés. Később, amikor a szerző már hozzászokott az elnevezéshez, észrevette, hogy a tény azért valamivel többet jelent. De már késő volt. Az alkotás folyamata nem azonos az úgynevezett műalkotással. A műalkotás fogalmával állandóan visszaélnek, előkelő paravánként használják a megcsontosodás, imagináció, autentikus aktivitás álcázására. Ezt a hazug helyzetet kompromittálja a műalkotás multiplikációja, mely kétségbe vonja annak kiváltságos rangját. A szerzőt a multiplikációkban nem érdekli a népszerűsítés, az információs közeg tágítása. Elsősorban egyéni lehetőséget lát bennük az esztétikai tény határainak átlépésére. A szerző lényegében ellenzi a multiplikációkat, de nem tagadja meg létüket, vissza akarja őket vezetni a kiindulási ponthoz, és nem veszítvén semmit tipikus cselekvőképességükből, a participáció révén a különlegesség és egyediség bélyegével akarja ellátni őket. Mások participációja révén. Ez az ellentmondás rendkívül csábítónak tűnik. Az úgynevezett alkotás számos kiváltságát a szerző másokra hárítja át, és azok továbbra is reménykednek abban, hogy a műalkotás birtokában vannak. De mivel ez a különleges birtok közös használati tárggyá válik, a szerző megkérdőjelezi a műalkotás naiv és fiktív fogalmát. A műalkotást permanens kommerszializálódás fenyegeti. A szerző nem tagadja annak lehetőségét, hogy létezhet műalkotás, mely értékei révén szétfeszíti a kommersziális kereteket. A szerző azonban nem biztos abban, hogy a mai fogyasztói társadalomban még létezhet valami, aminek nem akad mindenevő vevője. Ezért aztán a szerzőt egy meglehetősen perverz, és talán eredményesebb módszer foglalkoztatja. Meg kell teremteni a kommerszialitás látszatát, fel kell fújni, kolosszális fikciót és vonzó illúziót kell belőle teremteni, úgy, hogy végül értelmét veszítse, eltűnjék a szemünk elől, a műalkotás megszűnjék áru lenni, s a szerzőnek nem is áll szándékában meghatározni, hogy mivé lesz. Nem kívánja lezárni maga előtt a további utakat. A szerző az eljárásmódból fakadó minden más privilégiumot és hasznot magának vindikál. Ezek gyakorlatilag oly jelentéktelen dolgok, hogy velük kapcsolatban nem tartozik magyarázattal sem magának, sem másnak. Kálmán Judit fordítása (Párizs, 1969. október) 44
