Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)
II. A független színháztól a halálszínházig
Ulysses II. A FÜGGETLEN SZÍNHÁZTÓL A HALÁLSZÍNHÁZIG Az ülés állapota - annak pontosabbá, jelentőssé tétele, kihangsúlyozása - éppen mivel külsődleges, vajon nem a leglényegesebb, legigazibb érték-e (a külsőség nem jelent „laposságot”)? A lecsupaszított események és jelenségek „örökkévalók”. Eumaioszt nem megölik, Eumaiosz földre rogy. Az összeeső ember távolról szemlélt sziluettje nagyobb hatást vált ki, mint a fájdalomtól eltorzított arc. AZ ULYSSES VISSZATÉRÉSE PRÓBÁIRÓL A próbák folyamán néha az az érzés jön létre, hogy ami a színpadon történik (a mesterséges alkotás) ugyanolyan valóságos, mint mindennapi egzisztenciánk; annak ellenére, hogy az ideiglenes külsőségek mintha éppen a distancia létrejöttét segítenék, később, mikor beindítjuk a premier masinériáját: az ideiglenes kellékeket „igaziakra” cseréljük, bevetjük a díszletek és jelmezek hamis pompáját, s ráadásul még elővigyázatosan el is választjuk a cselekvést a nézőtől - nos, akkor ez az érzés határozottan és visszavonhatatlanul eltűnik. ...Szűk szoba, a falak mentén összezsúfolt kacatok, akik eljöttek, ott ültek le, ahol helyet találtak, a reflektor a félhomályból a sárga padló egy részét emeli ki, a színészek csoportja valami csomagfélén helyezkedett el, egyiküknek a magasból lóg le a lába, a másik a padlón terült el, a széken Ulysses ül, mellette a Pásztor, beszélgetnek, a többiek hallgatják, figyelik, a Pásztor eltéveszti szerepe szövegét, ismétel, a többiek megjegyzéseket tesznek rá, majd Ulysses megöli a Pásztort, nem sikerül, megint megöli. A szöveg szinte kitapinthatóvá válik, már-már érzem, ahogy megérint. S mikor Ulysses így szól:,,Ulysses vagyok, visszatértem Trójából” - annak ellenére hiszek neki, hogy csak egy rongy van átvetve a vállán. Oly módon kiemelni a pillanat kontúrjait, hogy az élet véletlen reáliáit nem kendőzzük el, az életvalóságot bekapcsoljuk a fiktív valóságba. ILLÚZIÓ ÉS KONKRÉT VALÓSÁG A dráma maga a valóság. Minden ami benne történik: valódi és komoly. A színház attól a pillanattól kezdve, hogy hozzáfog a dráma színpadi megvalósításához, mindent megtesz azért, hogy e valóságnak csak az illúzióját teremtse meg: a függöny, a színfalak, a különféle - „topográfiai”, „földrajzi”, történelmi, szimbolikus és magyarázó - díszletek, melyek minden esetben csak másodlagos reprodukciót eredményeznek, továbbá a hősök egész garmadáját produkáló jelmezek egyként hozzájárulnak ahhoz, hogy a néző a színpadi művet olyan látványként fogja fel, amelyet erkölcsi következmények nélkül lehet nézni. Mindez esztétikai élményektől, érzelmektől, átéléstől, erkölcsi felindulástól és az elmélkedés lehetőségétől fosztja meg a kényelmes objektivitás álláspontjára helyezkedő nézőt, aki megőrizheti biztonságérzetét és annak lehetőségét, hogy érdektelenségével tüntessen, ha már túlságosan veszélyeztetve érzi magát. Ne,,nézzük”a színpadi művet! Vállaljuk teljes felelősséget azért, hogy színházba mentünk! Nem hátrálhatunk meg! Kalandok várnak ott ránk, melyeket nem kerülhetünk ki. A színház nem elégedhet meg a drámába foglalt valóság látszatával. A dráma valóságának a színpad valóságává kell átalakulnia. A szcenikai „anyagot” nem szabad eljelentékteleníteni (szcenikai anyagnak a színpad izgalmas hangulatát nevezem, melyet még nem tölt be a dráma illúziója, és a színész potenciális készségét, 130
