Cenner Mihály: Nizsinszkij Budapesten - Budai séták 1. (Budapest, 1993)

hallottam, hogy a társulat legnagyobb sztárja nem léphetett fel aznap este, könnyű rosszulléte miatt. Elhatároztam, hogy valamennyi előadásukat megnézem. Ott voltam másnap este is. Cleopatra, Schumann: Cameválja és Rimszkij-Korszakov: Igor hercege volt műsoron. [...] Schumann Camevál)knak színpadi díszlete súlyos királykék bársonyfüggöny volt, amelyre gyönyörű rózsafüzéreket festettek. Pompás biedermeier jelmezeket láthattunk. [...] Pierrotok, Papillonok, flörtöltek és röpültek keresztül a színen. De hirtelen egy karcsú, nyúlánk, macskaszerű Harlequin vette birtokába a színpadot. Noha festett maszk takarta arcát, teste kifejezésteljességétől és szépségétől rögtön ráeszméltünk, hogy valójában egy zseni jelent meg előttünk. [...] Mozdulatainak erőteljessége, pehelykönnyűsége, acélos rugalmassága, hajlékonysága, meg az a hihetetlen tehetsége, hogy felemelkedett, a levegőben maradt, s onnan kétszer olyan lassan szállott le, mint ahogy felrepült. [...]

Ez a csodálatra méltó tünemény Nizsinszkij volt. Ettől a pillanattól kezdve egyetlen vágyam lett, hogy mentői többet tudhassak meg ennek a rendkívüli társulatnak művészeti életéről, atmoszférájáról és természetesen szereplőiről."

Szakítsuk meg rövid időre Romola vallomásos emlékezését, és idézzük a szemtanút, Lengyel Menyhértet, aki Romola könyve előszavában írja:

"A balett összes előadásain - jól emlékszem rá, hiszen a földszintről figyelve a színpadot és a nézőteret, minden mozzanat megmaradt emlékeimben - a bal erkély második számú páholyában Márkus Emíliáék ültek [...] egy egészen fiatal, nemes arcélű lány húzódott meg, s midőn a nézőtér elhomályosodott és a színpad felragyogott [...] a páholy támlájára könyökölve, le sem vette égő szemét a színpadról. Pulszky Romola volt, Márkus Emília első házasságából származó leánya.

Fiatal lány nem gondolhatott vakmerőbb dologra, mint Pulszky Romola, mikor ott a páholyban elhatározta, hogy életét összeköti Nizsinszkijével. Ez a gondolat nyilván először túlzott ambícióból támadt. Márkus Emília leánya színésznő akart lenni és pedig -hogy túlszárnyaljon mindenkit — nem is magyar, hanem francia színésznő [...] De midőn Nizsinszkijt meglátta, reálisabb eszményképet látott benne, [...] aki a legjobb médiumnak látszott, hogy dicsőségvágyát általa kiélje. [...]

8