Cenner Mihály: Nizsinszkij Budapesten - Budai séták 1. (Budapest, 1993)
Táncolj, Nizsinszki, táncolj, Rózsa Lelke, tánc istene, pergő, törékeny orsó, ki önmagát levegőbe emelte s úgy lebegett ott, mint az a koporsó melyben a hold Krisztusa szunnyadóit - Táncolj, Nizsinszki, mégegyszer, Nizsinszki, s a nagy lélek-gubancot bonyolítsd ki e világban, mely volt a színpadod!... Szegény Petruska, utolért a végzet ez a keresztes-potrohájú pók; sem ostor, sem rimánkodás, se csók nem űzi rólad el: kiszívja véred. Az arcodon könnyes-kövült vigyor, mit a bolondság művészkeze vésett; kifele bámulsz, de befele nézed: fejed boszorkány-üstjében mi forr. így fogsz bámulni még ki tudja meddig; fordult agyadban az álomvilág a fogható valósággal vetekszik s csontjaidon halál kutyája rág. Hol vagy, tűnő művészet, lepke tánc? Utána haltál, mint hű szerető; vele zuhantál, hosszú rózsalánc, a lyukba, melybe fejjel hullt be ő. Vagy valahol, istentelen magasban, az űr csillagkulisszás színpadán, még mindig élsz s vonulsz peregve lassan a többi földi jelenés után? -71935/ 42
