Cenner Mihály: Nizsinszkij Budapesten - Budai séták 1. (Budapest, 1993)
látni a kort. Válla erős, széles. A szürke flanell zakó hátán látni az izmok játékát, amikor megfordul és nekitámaszkodik a római feljárat karcsú oszlopának. A lábán - női lábnak is kicsiny - könnyű szandál feszül, fonott bőrből [...]. Lassan lesétál a lépcsőkön a kertbe. A keze finom íveléssel hangsúlyozza és egyensúlyozza lépteit. Alig lép a földre, mintha lebegne a kavicsok fölött. És nesztelen, puha a járása. Vaszlav?! - mondja a felesége. Kicsit félrebillenti a fejét és mosolyog. A mandulavágású, hajnal-tengerzöld szemét összecsípi és mond két szót oroszul. Közben fényképezik. - Szereti, ha fotografálják - mondja Romola, - de irányítani nem szabad. És beszélni lehet vele? Hagyni kell. Elszokott az emberektől. Velem természetesen beszél, a házbeliekkel is, de másoktól idegenkedik, ami érthető. Nizsinszkij közben megáll a fák alatt és nézi a bokrok tövében játszó rigókat. A Márkus-villa két hatalmas házőrzője [Sió és Fickó a nevük] melléje sétál. Elhúzódik tőlük, nem szereti a kutyákat. Romolával beszélgetek, majd megfordulok, hogy még egyszer megnézzem Nizsinszkijt. Már eltűnt, éppen olyan hangtalanul, ahogyan érkezett. Néhány perc múlva már fent fekszik az erkélyen. Még nagyon fáradt. Szívesen pihen és sokat alszik. És sétál, legtöbbször Romolával." A majdnem idillinek tetsző helyzet azonban nem sokáig tartott. Néhány hónap múltán már a lapok is szellőztették Márkus Emília családja és Nizsinszkij közötti ellentéteket. A helyzet romlásához valószínűleg hozzájárult, hogy Svájcból időközben megérkezett Márkus Emília idősebbik leánya, a dán állampolgárságú Schmedes Erichné Pulszky Tessa. Idegen állampolgárként igazolnia kellett (volna), hogy tartózkodási és létfenntartási költségeire van megfelelő anyagi fedezete. Ezt Schmedesné Pulszky Tessa sem tudta igazolni, ezért kellett a biztonságos Svájcból a háborús fenyegetettségű Magyarországra, pontosabban: édesanyja otthont és megélhetést nyújtó házába jönni. A helyzet reális felméréséhez tudni kell, hogy a páratlan művész-anya és leányai olykor "imádták" egymást, különösen, ha egymástól távol éltek, de együttlétük harmadiknegyedik napjától már kiéleződtek az ellentétek közöttük. Mindhárman külön-külön rendkívüli egyéniségek voltak, de egyikük sem volt hajlandó bármiben is engedni a másiknak. Az állandó feszült légkör, amely ugyan többé-kevésbé fegyelmezett, európai formákban zajlott, hangos veszekedés vagy ajtócsapkodás nélkül, mégis kihatott a néma szemlélő ideg- sőt agybeteg emberre, akinek nyugalmi állapotát dühöngő időszakok 34
