Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Németh László: Győzelem (1941)
... Ágneshez. A testvéreidet is hagyd a világnak. Ne járj közébük többet. Ez a Szodoma esője előtti reggel; az embereknek el kell válniuk egymástól. Elhanyatlik. Ágnes hozzálép. Apa, mért fárasztod magadat? Mért akarsz mindent most elmondani? Kezére borul. Sántha megsimogatja a haját. Nem tudod, hogy az apák lányaik házassága előtt fecsegők szoktak lenni ... A kifosztott apaság azt hiszi, tanácsokkal kell nyúlnia a boldog szökevények után. Kinéz az ablakon. Nem láttok egy embert jönni a faluból? Lajos az ablakhoz áll, közben bekopog egy legény. Lajos az ajtóhoz megy, és visszajön. A tiszteletes úr küldött egy cédulát. Sántha elolvassa. A fiatalokhoz, akik az arcát nézik. Mehettek. Ágnes. Mi az? Sántha. Megjött a diszpenzáció. Ágnes. Most mindjárt? ... Én nem akarlak most itt hagyni. Sántha. Lementek a faluba, s visszajöttök. Egy óra az egész. Biciklin még hamarább. Vigyetek két legényt is magatokkal. Ágnes. S teveled ki marad? Sántha. Elringat ez a bölcső dajka nélkül is. Lajos Ágneshez. Ha úgy kell lennie. Itt van a konyhán édesanyám. Kiszól a konyhába. Nyanya, jöjjön csak be; idebenn is elpucolhatja azt a krumplit. Ácsné belép egy krumplis edénnyel s a zsámolyával. Tán a krumplit akarjátok megtisztelni ... Ágnes megöleli. Apára kell egy kicsit vigyáznia ... Ameddig a faluból megjövünk ... Apa! én itt maradnék inkább. Sántha. Menj csak. Az ablakon majd figyelem a biciklitek. Ágnes és Lajos elmennek; Ácsné maga alá húzza a zsámolyt, jó messze a betegtől, s mogorván hámoz. Sántha föl-fölveti magát, és sóhajt. Kinn néhány legény újra énekbe fog. Sántha. Mennyit énekelnek ma ezek a legények. Ácsné. Nem nyilallt nekik az éjszaka. Sántha. Mit csinálnak ilyen jókedvűen? Ácsné. Meszelnek. Most jött rájuk, mindent kimeszelni ... Sántha egy kis hallgatózás után. Magának meg sem mondták ezek a fiatalok, hogy mi készül ... Nászok leszünk. Ácsné. Kik? Sántha. Mi. Maga meg én. Nem örül neki? Ácsné. A fiam dolga. Ez mindig nem hozzávalóba kezd. Énnekem ezután is csak hurcolni kell magamat meg robotolni. Sántha. Mért kell? Ácsné. Mert kell. Meg nem is tudnám másképp. Sántha. Akárcsak nagyanyám. Azt tudja, hogy az én nagyanyám is ilyen szegény zsellérasszony volt, mint maga? Ácsné.- Attól nem könnyebb neki. A fiától meg az unokájától senkinek sem könnyebb. Sántha. A keze is éppilyen száraz, inas és eleven volt. Éppígy hámozta a krumplit. Ácsné. Annak, akinek dolgozni kell, a keze öregszik meg utoljára ... Ránéz Sánthára. Valami változása van a\z úrnak? Santha oldalt próbál fordulni, az ablak felé. Igazítsa csak meg a fejem alját ... Ott mennek, úgye, a falu felé? Ahová nekem már csak a szemem ... Ácsné az alélót ébresztgetve. Ej no, már, fiam. Sántha tusája közben elkapja az Ácsné kezét. A keze. Mégiscsak az ő kezébe. Hátrahanyatlik, s meghal. Függöny 38
