Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
korábban, március idusán, a Belvárosban gumibottal verték szét a tüntető egyetemistákat s járókelőket a rend szocialista őrei! -, akkor ez a glossza nem azt jelenti: a sajtó védi a demokratikus közéletet egy renitens, a magyar demokráciát veszélyeztető színész ellenében. Egyszerűen csak annyit jelent: vidéken egy színész tiltakozott a helyi (párt)lap újságírójának jelenléte ellen s az újságírót a központi (párt)lap megvédte, tudtul adva színésznek, rendezőnek - s ország-világnak: büntetlenül itt senki sem pofázhat. K. T. glosszája erkölcsi értelemben csak akkor menthető, ha K. T. 1972-ben őszintén hitt a demokratikus közélet létezésében, a szocializmusban s abban: a Népszabadság, az MSZMP lapja csak egy az egyenlők között. Ezt sincs jogom feltételezni — 1991-ben — a cikk írójáról. A Népszabadságban március 18-án megjelent kis cikk akkor Veszprémben mindenesetre egyértelműen azt jelentette: Latinovits Zoltánt fönt nem fogják megvédeni. Teljesen függetlenül attól, hogy K. T. miért s mire gondolva írta meg kis szösszenetét, Veszprémben a pártbizottságon s a színházban a vezérkar tudta: Latinovits Zoltán védtelen. De nem csak politikai indulatok füstölögtek a mélyben. A színház vezető rendezője, Pethes György hívta 1971 tavaszán Veszprémbe játszani és rendezni régi barátját, Latinovits Zoltánt.101 A Különc előadást Pethes György rendezte, ám a számos bírálat az előadás értékének, igazi erejének, különlegességének Latinovits Zoltán színészi munkáját értékelte, s a kritikákban a színész a főszereplő, nem a rendező. Ez aligha eshetett jól Pethes Györgynek. S amikor a Győzelem próbái elkezdődtek, egyre többször jelezte, nem tetszik neki mindaz, ami a színházban történik. Siklós Olga 1986-ban: „Pethes György, a színház vezető rendezője, különben valamikor barátja Latinovitsnak, valamikor tíz nappal a premier előtt félrehívott és azt mondta, hogy itt veszélyben forog a darab, mert a Zoli nem azt játssza, amit a Németh László megírt.”102 Cserhalmi György keményebben fogalmaz: „Jól alakultak a próbák, s az egykori debreceni barát kezdte megérezni a sikert, az egyik próbára beült egy üveg cseresznyepálinkával, és hangos megjegyzésekkel kísérte a jelenetet: szar, dilettáns, s ehhez hasonló jelzőket használt. Zoli hallotta, de nem reagált rá. Ezek a mocskolódások akkor nem értek fel hozzá.”103 Latinovits Zoltán 1976-ban: „...féltékenyek és irigyek voltak. Hiszen az 5 rendezéseikről jóformán semmit nem írtak soha, az enyémről meg világszínvonalat emlegettek több lapban, Tovsztonogovval egy szinten. Tehát nem volt kellemes számukra ez.”104 Shakespeare szavait idézve: ronda szenvedély az irigység. De Siklós Olga, Cserhalmi György, Latinovits Zoltán ebben a vonatkozásban lehetnek elfogultak, megbántottak, emlékezhetnek rosszul, tévesen. A megvádolt rendező, Pethes György s a színház akkori igazgató-rendezője, Pétervári István - ha még élne - mondhatná: nem így volt, nem ez történt, ők sem irigyek, sem féltékenyek nem voltak Latinovits Zoltán sikerére s tíz évvel Latinovits Zoltán halála után már „könnyű” úgy emlékezni: Latinovits szent volt, ők viszont csak irigyek és féltékenyek... Akkor nézzük a korabeli dokumentumokat. Miután Latinovits Zoltán kiküldte a színház nézőteréről március 16-án a Napló kritikusát, a szombati lapban - a szokásoknak megfelelően - összeállítás jelent meg a szakmai bemutatónak nevezett utolsó főpróbán készült képekből.105 De kritikát a következő napokban nem közölt a lap. Csak egy nehézkes, érdektelen tanulmányt Németh László darabjáról. A cikk szerzője „helyére teszi” a darabot s Németh Lászlót; Sántha professzor végső szavait így értelmezi: „Csak a világháborúra gondol? Aligha; többre is, ami utána jön, a kikerülhetetlen forradalomra, a társadalmi átalakulásra, amelyről Németh László már kétségtelenül tudja, hogy kommunista-szocialista jellegű lesz. Igaz, nem a nép, nem a dolgozó osztályok szemszögéből nézi, hanem az értelmiségéből.”106 Németh László bölcsebb volt, mint a színészek: nem perelte be az újságírót hitelrontásért és becsületsértésért. A cikkíró áprilisban megjelent, Szocialista hazaszeretet - és internacionalizmus című írásának elolvasásával sem fárasztotta magát.107 A színészek számára pedig már korábban akadt érdekes olvasmány a Napló hasábjain. Március 25-én közlemény jelent meg, amely hírül adja a lap olvasóinak, a város polgárainak, hogy a színház és a szerkesztőség békét kötött. A békekötés lényege: a Különc kritika kapcsán változatlanul különböznek, sőt ellentétesek az álláspontok színház és szerkesztőség között, de a színház vezetősége elnézést kér a botrányért s amiért méltatlan eszközöket alkalmazott a lappal s munkatársával szemben. A bocsánatkérés fejében a szerkesztőség meg nem történtnek tekinti az eseményeket. 242
